HírekVilág

Fény derült a nagy titokra: ezért nem lenne jó a háború gyors lezárása Zelenszkij számára

Hirdetés

Komoly kihívója tűnhet fel az ukrán elnöknek

Kosztur András geopolitikai elemző szerint bár az ukrán belpolitika válságos állapotban van, korai lenne kijelenteni, hogy Volodimir Zelenszkij hatalma már megingott volna.

Az Indexnek adott nyilatkozatában rámutatott: jelenleg különösen kritikus szakasz zajlik Ukrajnában. Amennyiben a háború a következő egy évben véget érne, az azonnal újraindítaná a belpolitikai versenyt, és ezzel komoly riválisok léphetnének színre.

Hirdetés

A közvélemény-kutatások alapján Zelenszkij támogatottsága nagyjából ott mozog, ahol a háború előtt is: alacsonyan. Ugyanakkor az ország politikai és intézményi életét szinte teljes egészében bekebelezte. A parlament, a kormány és az alkotmánybíróság elvesztette jelentőségét, az erőszakszervezetek az elnöki hivatal közvetlen irányítása alá kerültek, az önkormányzatokat pedig megtörték. Csak azok az intézmények maradtak függetlenek, amelyek mögött nyugati befolyás áll – médiumok, civil szervezetek és korrupcióellenes hivatalok –, ezért is indult ellenük folyamatos hatósági fellépés.

A potenciális riválisok

Az elemző szerint jelenleg egyetlen név emelkedik ki valódi kihívóként: Valerij Zaluzsnij volt főparancsnoké. Őt sokan az ukrán hadsereg „háborús hősének” tartják, és máris felmerültek hírek arról, hogy Londonban – nagyköveti posztja mellett – kampánystábot épít. Bár az érintettek ezt cáfolják, elemzők szerint egyáltalán nem elképzelhetetlen, hogy a háború után politikai szereplőként térjen vissza.

Hirdetés

Zaluzsnij mellett még Kirilo Budanov, a katonai hírszerzés vezetője, illetve Szerhij Pritula, a tévésztárból adománygyűjtővé vált közszereplő tartozik a népszerűbb alakok közé, de nevük eddig nem merült fel komoly kihívóként. A hagyományos ellenzék – például Petro Porosenko exelnök vagy Vitalij Klicsko kijevi polgármester – folyamatos politikai nyomás alatt áll, ami jelentősen gyengíti mozgásterüket.

Mandiner nyomán

Hirdetés
Hirdetés