Jobboldali Médiahírek

Hírexpress, hírblog – Hírek itthonról és a nagyvilágból Önnek!

HírekItton

„Ne hugyozd le a fejemet, b@szd meg, Jóska!” – Nem hatott a drog, megverték a dílert, és a zsenik ezt fel is vették

Hirdetés

A komáromi rendőrök gyanúsítottként kihallgatták azt a nőt és két társát, akik azért vertek és fenyegettek meg egy helyi lakost, mert a vásárolt kábítószernek nem volt hatása.

A Komáromi Rendőrkapitányság büntetőeljárást folytat D. Gyöngyi és társai, H. László és K. József komáromi lakosok ellen. A tettesek 2020. július 19-én 19 óra körül Komáromban, egy földútnál a bozótba csalták az egyik ismerősüket. A férfitől korábban tartozás fejében kábítószernek vélt anyagot vettek. A kapott szernek elmondásuk szerint azonban nem volt hatása, így a pénzüket követelve őt megverték. Egy baseball ütővel fenyegették, majd tőle az értéktárgyait elvették azzal a feltétellel, hogy azokat akkor kapja meg, ha a pénzüket visszaadja.

Hirdetés

A rendőrök a feljelentést követően azonosították a 26 éves nőt a 29 éves H. Lászlót és a 39 éves K. Józsefet. A három tettes ellen csoportosan és felfegyverkezve elkövetett önbíráskodás bűntett elkövetése miatt indult eljárás. Az elkövetőket a nyomozók gyanúsítottként kihallgatták és őket őrizetbe vették. A rendőrség kezdeményezte, hogy a Komáromi Járás Ügyészség tegyen indítványt a letartóztatásukra – írta a rendőrségi honlap még csütörtökön.

Hirdetés

Hogy a szétdrogozott agy vagy más vezette erre az idiótákat, nem tudjuk, de videót is készítettek az esetről, amely kiszabadult a kezeik közül, és itt látható.

Forrás: Police, Kuruc.info

Hirdetés
Hirdetés