Videó: kritikus fontosságú fejlesztéseket fúrhatott meg Magyar Péter
Idén megkezdődhetett volna több fontos vasútvonal, például a miskolci vagy a szegedi fővonal egy-egy szakaszának felújítása, de a beígért összeg még mindig nem érkezett meg.
Továbbra sem tud dönteni a Magyar Államvasutak (MÁV) egymilliárd eurós hitelkérelméről az Európai Beruházási Bank (EIB), amelynek igénylése már egy éve húzódik – ez derül ki Lázár János építési és közlekedési miniszter Facebookra feltett videójából, amelyet még október 22-én osztott meg a politikus. A magyar vasút kritikus fejlesztése ezzel továbbra sem tud érdemben elindulni.
A Világgazdaság cikkében felidézi, tavaly augusztusban jelentette be Lázár, hogy egymilliárd eurós hitelkérelmet nyújt be a beruházási banknak a MÁV. Ehhez az összeghez a kormány hozzáad további egymilliárd eurót, így nagyságrendileg közel 900 milliárd forintból kezdene nagyszabású vasútfejlesztésbe a vasúttársaság.
Nem lepett meg. Naiv kollégáim közül volt, aki elhitte, hogy döntés fog születni. De ahogy az várható volt, Magyar Péter közbelépett, és Ursula von der Leyenhez fordult, akinek a kabinetfőnöke nagy spanja. Azt kérte, hogy Magyarországról a beruházási bank ne hozzon támogató döntést a választások előtt
– kommentálta Lázár János az ügy elhúzódósádát, aki mindezt azzal indokolta, hogy ami Magyarországnak rossz, az láthatóan jó a Tisza Pártnak.
A Világgazdaság rámutatott, Lázár nem először beszélt arról, hogy a Tisza Párt próbálja megakadályozni a hitelfelvételt. Korábban a párt EP-képviselőjét, Kollár Kingát nevezte meg, aki szerinte a hitelkérelem elutasításáért lobbizott.
A portál szerint a hiteldöntés húzódása azért is különösen fájó, mert idén megkezdődhetett volna több fontos vasútvonal, például a miskolci vagy a szegedi fővonal egy-egy szakaszának felújítása a hitelből.