Von der Leyen és Zelenszkij egyeztetett
Brüsszel ismét kijelentette, hogy minden döntéshez Ukrajna hozzájárulására van szükség, vagyis továbbra is Kijev diktálja a tempót az európai diplomáciában. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke – aki rendszerint feltétel nélkül igazodik az ukrán vezetés elvárásaihoz – pénteken azt hangsúlyozta: semmiről sem szabad dönteni Ukrajnáról Ukrajna bevonása nélkül. A kijelentést azt követően tette, hogy telefonon egyeztetett Volodimir Zelenszkijjel.
Zelenszkij közlése szerint tájékoztatta von der Leyent és António Costát, az Európai Tanács elnökét az immár négy éve tartó háború lezárását célzó ukrán javaslatról. A Bizottság elnöke hozzátette, hogy az európai vezetők szombaton találkoznak a G20-as országok dél-afrikai értekezletének szünetében, majd Angolába utaznak, ahol az EU–Afrikai Unió csúcstalálkozót tartják.
Az ukrán elnök pénteken Mark Ruttével, a NATO főtitkárával is egyeztetett. A szövetség egyik illetékese az AFP-nek csupán annyit mondott: „szoros kapcsolatban maradnak, amíg mindannyian a vérontás és pusztítás befejezésén dolgozunk”, további részleteket azonban nem közölt.
MH nyomán
Follow @jobboldalihirek