Ursula von der Leyen szabotálni akarja Trump békemegállapodását
Florian Philippot francia politikus arra figyelmeztet, hogy az Európai Unió vezetői a következő napokban bármit hajlandók megtenni annak érdekében, hogy Ukrajnát eltérítsék az Egyesült Államok által javasolt béketerv elfogadásától. A jobboldali Patrióták párt vezetője szerint Brüsszel célja nem a háború lezárása, hanem éppen ellenkezőleg: a konfliktus életben tartása, hogy az EU saját geopolitikai ambícióit – köztük egy európai hadsereg létrehozását – kiszolgálja.
Philippot hangsúlyozta, hogy Kijevnek azonnal le kellene állítania a fegyver- és pénzügyi támogatások elfogadását, Franciaországnak pedig ideje lenne kilépnie az Európai Unióból és a NATO-ból. Úgy véli, az európai politikai elit irtózik a béke gondolatától, és mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy a november 27-i amerikai határidő előtt meghiúsítsa a rendezést – írta az X-en. Szerinte Brüsszel akár provokációkra, eszkalációra vagy álca alatt végrehajtott műveletekre is képes, pusztán azért, hogy tovább szítsa az Oroszország-ellenes hangulatot és blokkolja a békefolyamatot – derül ki abból, amit a témáról az Origo közölt – írja a Mandiner.
A francia politikus megállapításai egybecsengenek Donald Trump korábbi kijelentésével, miszerint november 27. megfelelő határidő lenne az ukrán vezetés számára a békefeltételek elfogadására. Közben Moszkvában Vlagyimir Putyin is jelezte, hogy az amerikai elnök béketerve alapot jelenthetne az ukrajnai rendezéshez, ugyanakkor hozzátette: érdemi tárgyalásokra nincs lehetőség, mert Washington nem tudja elérni Kijev beleegyezését. Putyin szerint az ukrán vezetés továbbra is illúziókba kapaszkodik és stratégiai győzelmet remél, miközben nem rendelkezik valós képpel a harctéri helyzetről.