HírekVilág

Itt a nagy bejelentés: az Egyesült Államok változtat a békejavaslatán

Hirdetés

Véget ért az amerikai és az ukrán küldöttségek genfi egyeztetése, amelyet Marco Rubio amerikai külügyminiszter összességében eredményesnek minősített. A találkozóra november 23-án, vasárnap került sor az Egyesült Államok genfi nagykövetségén, ahol a felek a Steve Witkoff amerikai és Kiril Dimitrijev orosz különmegbízottak által kidolgozott 28 pontos békejavaslatról, valamint az erre adott európai–ukrán választervről folytattak megbeszélést.

A tárgyalásokat követően Rubio és Andrij Jermak, Zelenszkij kabinetfőnöke röviden értékelték az egyeztetést. Rubio úgy fogalmazott: a vasárnapi ülés „a békefolyamat eddigi legproduktívabb és legjelentősebb találkozója” volt, és a felek a megbeszélések nyomán több ponton is módosítanak majd a javaslaton. Hozzátette, hogy még bőven akad tennivaló, de a mostani eredmények már minden érintett fél visszajelzéseit tükrözik, a nap folyamán pedig részletesen áttekintették a békeprogram több elemét is.

„Úgy érzem, komoly előrelépést tettünk. A csapataink most visszavonultak dolgozni a friss javaslatokon, és több változtatást is végrehajtunk annak érdekében, hogy tovább csökkentsük a nézetkülönbségeket, és közelebb kerüljünk egy olyan megállapodáshoz, amely Ukrajnának és természetesen az Egyesült Államoknak is megfelel” – fogalmazott az amerikai külügyminiszter.

Hirdetés

A találkozóra azt követően került sor, hogy több nyugati lap is beszámolt a Witkoff–Dimitrijev-féle 28 pontos amerikai–orosz békejavaslatról. Ez a terv nemcsak Ukrajna, hanem több európai ország és még az Egyesült Államok körében is komoly aggodalmakat váltott ki, mivel sokan inkább egy Moszkvának kedvező ultimátumként értékelték, semmint közös amerikai–orosz kezdeményezésként.

Válaszként több európai ország Ukrajnával együttműködve egy alternatív javaslatot dolgozott ki, amely jobban igazodna az ukrán érdekekhez. A svájci Genfben tartott november 23-i találkozón ezért amerikai, ukrán és európai delegációk is részt vettek, hogy áttekintsék a lehetséges béketerveket. Bár az ukrán küldöttség tagjai a megbeszélések előtt optimistán nyilatkoztak, a tárgyalást megelőző órákban Donald Trump élesen bírálta az ukrán és európai vezetőket, amiért szerinte nem elég hálásak az Egyesült Államok békét célzó erőfeszítéseiért.

Mindez csak tovább növelte az amúgy is kiemelt figyelmet, amely az amerikai–ukrán egyeztetéseket övezte, és sokan kíváncsian várták, milyen eredményeket tudnak elérni, és hogyan kommunikálnak majd a felek a folyamat részleteiről – írja az Index.

Hirdetés
Hirdetés