Jó hírt jelentett be Marco Rubio a béketárgyalásról
Marco Rubio amerikai külügyminiszter vasárnap este fél 9 után ismét kiállt a sajtó elé, és azt állította, hogy jelentős előrelépést értek el Ukrajna béketerve kapcsán a genfi egyeztetéseken.
„Nem szeretnék győzelmet vagy végső megállapodást bejelenteni. Még rengeteg a teendő, de ma sokkal előbbre tartunk, mint reggel, és biztosan előrébb, mint egy héttel ezelőtt” – mondta Rubio az újságíróknak.
A külügyminiszter kerülte, hogy elköteleződjön Donald Trump csütörtöki, hálaadásnapi határideje mellett, mindössze annyit jegyzett meg: bízik benne, hogy „hamarosan” megtörténik a megállapodás.
Rubio a tervezett egyezség részleteiről semmit nem árult el, arra hivatkozva, hogy a tárgyalások még zajlanak.
Végül annyit jegyzett meg, hogy a háború lezárásának lényege olyan feltételek megteremtése, amelyek mellett Ukrajna „biztonságban érezheti magát”. Elmondása szerint ezen a téren is történt némi előrelépés a nap folyamán, – írja az Index.
Follow @jobboldalihirek