HírekVilág

Oroszország garantálja, hogy nem támad senkire – ezt a pontot húzták ki az európai vezetők a béketervből

Hirdetés

Az Egyesült Királyság, Franciaország és Németország közös javaslattal állt elő az amerikaiak által nemrég közzétett, 28 pontos ukrajnai béketerv módosítására – írta az MTI a Reuters alapján, amely vasárnap a teljes dokumentumot is publikálta.

A három nagyhatalom által benyújtott tervezet immár 27 pontból áll, és több lényeges változtatást tartalmaz. Egyrészt átírná az ukrán hadsereg létszámára vonatkozó korlátozást, másrészt azt indítványozza, hogy Washington adjon Ukrajnának az 5. cikkhez hasonló biztonsági garanciát. Külön figyelemre méltó, hogy teljesen törölték azt a részt, amely Oroszország jövőbeli háborúira és Ukrajna NATO-tagságára vonatkozott.

A Reuters szerint a dokumentumot Ukrajna és nyugati támogatói készítették a genfi egyeztetésekre, az amerikai tervet alapul véve, de több ponton jóval engedékenyebb formában.

Hirdetés

A javaslat békeidőben 800 ezer főben korlátozná az ukrán haderő létszámát – vagyis jóval magasabban, mint az amerikai javaslatban szereplő 600 ezer. Teljes újjáépítést és pénzügyi kártérítést is ígér Kijevnek, mégpedig az európai bankokban befagyasztott orosz vagyonon keresztül, amelyet mindaddig nem oldanának fel, amíg Moszkva nem téríti meg a háborús károkat.

A tervezet szerint a területi tárgyalásoknál nem az amerikai módon előre meghatározott orosz ellenőrzésű zónákat vennék alapul, hanem a tényleges frontvonalakat. Cserébe Ukrajna vállalná, hogy nem próbál katonai erővel visszaszerezni megszállt területeket, míg Oroszország garantálná, hogy nem lép túl a rögzített határokon. A biztonsági garanciák megszűnnének, ha bármelyik fél megszegné ezeket.

A második pont egy átfogó megnemtámadási egyezményt hozna létre Oroszország, Ukrajna és a NATO között, rendezve „az elmúlt 30 év minden félreértését”. Emiatt törölték az amerikai terv harmadik pontját, amely a NATO további bővítésének tilalmát várta volna el, így csökkent a tervezet 28-ról 27 pontra.

Hirdetés

Ha Oroszország mégis támadna, minden korábbi előnyt visszavonnának, a szankciók teljes csomagja életbe lépne, és összehangolt katonai válaszlépést indítanának. A NATO ugyanakkor vállalná, hogy nem állomásoztat állandó csapatokat Ukrajnában békeidőben, de vadászgépei Lengyelországban maradnának.

A javaslat Ukrajna uniós tagságának lehetőségét is rögzíti, valamint amerikai–ukrán partnerséget hozna létre az ország gázinfrastruktúrájának közös fejlesztésére és üzemeltetésére. A Világbank külön finanszírozási csomagot dolgozna ki a természeti erőforrások kitermelésének felgyorsítására, míg Oroszországot fokozatosan visszaengednék a globális gazdaságba és akár a G8-ba is.

Moszkva és Washington a nukleáris fegyverek korlátozásáról szóló szerződések meghosszabbításában is megegyezne, Ukrajna pedig lemondana minden nukleáris ambícióról. A zaporizzsjai atomerőmű a NAÜ felügyelete alatt indulna újra, a termelt energiát 50–50 százalékban osztanák meg Oroszország és Ukrajna között.

Hirdetés

A dokumentum rögzíti a civil túszok és gyermekek teljes körű hazaszállítását, valamint egy családegyesítési program indítását. A békemegállapodás aláírása után Ukrajna „a lehető leghamarabb” választásokat tartana.

A megállapodás minden fél számára jogilag kötelező lenne, megszegése szankciókat vonna maga után. A tűzszünet azonnal életbe lépne, amint a felek elfogadják a megállapodást és visszavonulnak a kijelölt állásokba. Ezt követnék a tényleges béketárgyalások, amelyeket közös amerikai–európai–orosz–ukrán biztonsági munkacsoport felügyelne.

A Die Welt kiemelte, hogy a módosított változat számos ponton kedvezőbb Ukrajnának: nem írja elő területátadást, nem ismeri el de facto az orosz ellenőrzést, és már nem korlátozza Ukrajna NATO-csatlakozását sem. Ugyanakkor még nem világos, hogy a genfi tárgyalások során milyen mértékben vették figyelembe ezeket a változtatásokat. Az amerikai fél mindössze annyit közölt: „hatalmas előrelépés történt”, és Kijev immár elégedett lehet a módosított tervvel.

Hirdetés

Hirdetés