HírekVilág

A New York Post úgy tudja, az oroszok nemet mondanak majd a 19 pontos béketervre

Hirdetés

Oroszország várhatóan visszautasítja azt az Egyesült Államok és Ukrajna által összekalapált, mindössze 19 pontból álló tűzszüneti javaslatot, ami gyakorlatilag azt jelenti, hogy a konfliktus legalább karácsonyig tovább fog húzódni – állították kedden bennfentes források a New York Post újságírójának. A Steve Witkoff elnöki különmegbízott által eredetileg összeállított 28 pontos tervezetet vasárnap, washingtoni–kijevi egyeztetések után szűkítették le a mostani, Ukrajna számára is „elfogadhatóvá” tett 19 pontos verzióra.

Több, a tárgyalásokat ismerő szereplő ugyanakkor a lapnak úgy fogalmazott: Moszkva biztosan nem fogja jóváhagyni ezt a lebutított csomagot, hiszen a korábbi, jóval tágabb keret sem felelt meg maradéktalanul az orosz biztonsági elvárásoknak. Ennek ellenére az orosz fél nyilvánosan nem akarja majd azt a látszatot kelteni, hogy kategorikusan elutasít minden amerikai „béketervet”, mert tartanak attól, hogy ezzel feleslegesen provokálnák a jelenlegi washingtoni vezetést.

Myroslava Gogadze, az Atlantic Council Eurasia Center elemzője a lapnak elismerte: Ukrajna pontosan tudja, hogy ez a 19 pontos tervezet olyan, amit Oroszország nem fog elfogadni. Hozzátette: ennek az egész technikai gyakorlatnak nem is a valódi megállapodás megteremtése volt a célja, hanem az, hogy a korábbi 28 pontos csomagot félresöpörve néhány ukrán érdek bekerüljön a jövőbeli tárgyalások napirendjébe, és a külvilág felé azt mutassák, hogy Kijev „hajlandó és kész” tárgyalni – írja a Mandiner.

Hirdetés
Hirdetés