HírekVilág

NATO-katona halt meg Ukrajnában – a brit kormány már reagált is az esetre

Hirdetés

Most először történt haláleset: a brit haderő egy aktív szolgálatot teljesítő katonája vesztette életét Ukrajnában a háború kezdete óta.

A londoni védelmi minisztérium közlése szerint a katona egy „tragikus baleset” következtében halt meg. A hivatalos leírás alapján megfigyelőként tartózkodott a helyszínen, miközben az ukrán hadsereg egy új védelmi rendszert tesztelt, és eközben szenvedett halálos sérülést. A tárca hangsúlyozta, hogy az eset messze a frontvonaltól történt.

A minisztérium nem részletezte, milyen fegyverrendszer vagy haditechnikai eszköz tesztelése közben következett be a baleset, és azt sem árulta el, hogy a katona a brit haderő melyik fegyvernemi állományához tartozott.

Hirdetés

Ez az első ilyen eset a háború kezdete óta.

A brit kormány már korábban is elismerte, hogy kis létszámú brit személyzet tartózkodik Ukrajnában, de hivatalosan nem vesznek részt harci műveletekben.

A brit irányítású Interflex kiképzési program keretében eddig több mint 50 ezer ukrán katonát képeztek ki Nagy-Britanniában. Időről időre felmerült annak gondolata, hogy brit instruktorok Ukrajna területén is folytathatnának kiképzést, ám hivatalos bejelentést eddig nem tettek arról, hogy ilyen képzés zajlana a háborús övezetben.

Hirdetés

(MTI)

Hirdetés