HírekItthon

Merz belebukhat a háborús uszításba – Áll a bál Németországban

Hirdetés

Súlyos kritikát kapott a német sajtótól Friedrich Merz kancellár, miután a legutóbbi uniós csúcson sorozatos vereséget szenvedett. A Die Welt nem finomkodott: szerintük Merz elvesztette a vezető szerepet, Brüsszel pedig sodródik a katasztrófa felé.

A brüsszeli EU-csúcsot értékelő írásában a Die Welt egyenesen „fekete napként” jellemzi a csütörtöki eseményeket, és kíméletlen őszinteséggel mutat rá arra, hogy Friedrich Merz német kancellár a legfontosabb kérdésekben képtelen volt érvényt szerezni az akaratának. A lap szerint az európai egység már nem csupán a „jogállamisági renitensek” – például Magyarország vagy Szlovákia – miatt repedezik, hanem immár az alapító tagállamok közül is egyre többen, így Olaszország és Franciaország is nyíltan szembemennek a német vezetéssel.

A cikk szerint Merz, aki komoly nemzetközi ambíciókkal érkezett a csúcsra, és Európa új erős embereként szeretne fellépni, súlyos kudarcot vallott. Ennek leglátványosabb jele a Mercosur-szabadkereskedelmi megállapodás elhalasztása volt. Hiába jelentette ki magabiztosan a kancellár már csütörtök reggel, hogy „a döntés csak az lehet, hogy Európa rábólint”, és hiába voltak lefoglalva Ursula von der Leyenék repülőjegyei Dél-Amerikába, az olasz és francia ellenállás miatt az aláírást el kellett napolni. Legfeljebb január kerülhet szóba, de még ez is erősen bizonytalan.

Hirdetés

A kudarc azonban itt nem ért véget. A Die Welt felhívja a figyelmet arra is, hogy az Ukrajnának szánt 90 milliárd eurós hitel ügyében mindössze egy átmeneti, kényszermegoldás született. Bár a tagállamok végül rábólintottak a pénzre, az eredeti elképzelés – miszerint azt a befagyasztott orosz vagyonból fedeznék – megbukott. Bart De Wever belga miniszterelnök ugyanis hajthatatlan maradt, és nem volt hajlandó kockáztatni országa pénzügyi stabilitását a várható orosz perek miatt addig, amíg a többi tagállam nem vállal teljes körű garanciát. Mivel Párizs és Róma erre nem volt hajlandó, végül maradt a közös hitelfelvétel.

A lap epésen jegyzi meg, hogy Merz korábban kategorikusan kijelentette: a közös eladósodás számára nem opció, és kizárólag az úgynevezett „reparációs kötvényt” tartotta járható útnak. Ehhez képest a csúcs végén, hajnali fél háromkor már úgy állt a kamerák elé, mintha saját győzelmeként könyvelhetné el a hitelcsomag elfogadását. A valóság ezzel szemben az, hogy a kockázatot végső soron nem Oroszország, hanem az európai adófizetők viselhetik, amennyiben Moszkva nem fizet jóvátételt.

A Die Welt talán legsúlyosabb megállapítása szerint Merz „még tanulja a szakmát”, és tekintélyben fényévekre van attól a szinttől, amelyet Angela Merkel képviselt. Diplomaták szerint a német kancellár arrogáns módon próbálta lesöpörni a kisebb államok, például Belgium aggályait, amivel végül csak tovább szigetelte el saját magát.

Hirdetés

Mindezt tovább súlyosbította Emmanuel Macron francia elnök bejelentése a csúcs végén. Macron szerint újra közvetlen tárgyalásokat kellene kezdeni Vlagyimir Putyinnal, mert nem lehet mindent Donald Trumpra és környezetére bízni. Ez a kijelentés nyíltan szembemegy az eddigi uniós irányvonallal, és újabb bizonyítéka annak, hogy az európai konszenzus darabjaira hullott.

A Die Welt végső ítélete lesújtó: hiányzik a valódi vezetés, miközben az európai hajó egyre viharosabb vizekre sodródik, – írja a Mandiner.

Hirdetés
Hirdetés