Nagy dobásra készül az év utolsó napján Orbán Viktor
Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzéseiből derült ki, hogy még a mai napon évzáró interjút ad. Egyelőre azonban nem tudni, melyik médium vagy kinek a kérdéseire válaszol majd a kormányfő.
Szerdán reggel Orbán Viktor egy sejtelmes posztot tett közzé, amelyben mindössze annyit írt: „3…2…1… és felvétel!”. A részleteket későbbre ígérte, amelyek nagyjából két órával később meg is jelentek: eszerint a miniszterelnök 13 órától jelentkezik évzáró interjúval, de azt továbbra sem árulta el, kivel beszélget majd.
Orbán Viktor nemrég karácsonyi interjút is adott, amely december 24-én jelent meg a Magyar Nemzetben. A beszélgetés során bel- és külpolitikai kérdések is szóba kerültek, az ott elhangzott állításokról itt olvashatnak.
Hétfőn az is nyilvánosságra került, hogy a korábbi évektől eltérően ezúttal nem évzáró nemzetközi sajtótájékoztatót tart a kormányfő, hanem évnyitót. Orbán Viktor január 5-én, 11 órától válaszol majd az újságírók kérdéseire, írja az Index.
Follow @jobboldalihirek