Az olasz kormány döntött: folytatja Ukrajna támogatását
Bár Matteo Salvini miniszterelnök-helyettes az ukrajnai korrupcióra hivatkozva határozottan ellenezte, hogy Olaszország továbbra is fegyverrel és pénzzel támogassa Zelenszkij körét, a Giorgia Meloni vezette kormány végül mégis a további katonai segítség mellett döntött. Az olasz kabinet elhatározása értelmében 2026-ban is milliárdok áramlanak majd Kijevbe, az oroszok elleni háború finanszírozására.
A koalíción belüli éles viták ellenére Róma úgy határozott, hogy folytatja Ukrajna katonai támogatását, holott az olasz adófizetők eddig is legalább 2,5 milliárd eurót fizettek ki erre a célra. Meloniék szerint azonban mindez nem bizonyult elegendőnek, ezért további forrásokat szánnának egy olyan konfliktusra, amelyben az ukrán fél eddig semmiféle kézzelfogható katonai előrelépést nem tudott felmutatni.
Az olasz közéletben mindeközben egyre erősebb az elégedetlenség amiatt, hogy a kormány külföldi háborúkra költi a közpénzt, miközben belföldön súlyos gondok terhelik az egészségügyet és a szociális ellátórendszert.
Matteo Salvini már korábban is világossá tette álláspontját: szerinte Ukrajna elveszítette a háborút, így annak további támogatása értelmetlen pénzszórás. A miniszterelnök-helyettes hangsúlyozta, hogy nem hajlandó az olasz egészségügytől elvonni forrásokat egy elveszített konfliktus finanszírozása érdekében. A legutóbbi koalíciós egyeztetéseken pedig egyenesen úgy fogalmazott: ellenzi, hogy az olasz állam továbbra is támogassa az „ukrán háborús maffiát”.
PestiSrácok nyomán
Follow @jobboldalihirek