„Beiktatás vagy kínos falunap? Magyar Péter szocreál parádéja után szeméthegy maradt a Kossuth téren”
Magyar Péter tegnapi parlamenti szereplése önmagában is sokat elárult arról a stílusról, amit képviselni kíván. A felszólalása leginkább a fenyegetőzésről, az agresszív hangnemről és az erőfitogtatásról szólt, de az igazán emlékezetes mégsem ez volt, hanem az a parlament előtti produkció, amelyet egyfajta beiktatási ceremóniának próbáltak beállítani. Az egész eseményt óriási várakozás előzte meg, mintha valami történelmi jelentőségű, grandiózus politikai színjáték készülne. Katonai parádét, hatalmas tömegeket, ünnepélyes bevonulást és személyi kultuszt próbáltak egyetlen látványos csomagba gyúrni. Ehhez képest azonban az egész inkább sikerült kínosra, mint felemelőre.
Az embernek szinte azonnal az jutott eszébe, mint amikor a nyolcvanas években az általános iskola alsó tagozatában a gyerekekkel gyakoroltatták a május elsejei felvonulást az iskola udvarán. Ugyanaz a szervezetlen, erőltetett, kissé kaotikus hangulat lengte körül az egész rendezvényt. Látszott rajta az a tipikus ócska, proli szocreál világ, amikor valami nagyon monumentálisnak akar látszani, de végül inkább nevetséges és kínos lesz belőle. Nem volt benne sem elegancia, sem méltóság, sem természetesség.
A fellépő előadók produkciója is rendkívül gyengére sikerült. Az egészből teljesen hiányzott az az energia vagy érzelmi töltet, ami egy ilyen eseménynél elvárható lenne. Az ember csak nézte a színpadot, és azt érezte, hogy ebből semmilyen hangulat nem jön át. Egy komolyabb előadóhoz képest az egész teljesen amatőr szintet képviselt. Pedig sokan még próbálták objektíven nézni az eseményt, hátha sikerül találni benne valami emlékezetes vagy pozitív momentumot, de egyszerűen nem sikerült. Az egész végig lapos, erőltetett és kínos maradt.
Különösen mesterkélt jelenet volt, amikor Magyar Péter a három fiával együtt vonult le a lépcsőn. Az egész annyira megkomponáltnak és erőltetettnek tűnt, hogy szinte sütött róla: ezt most direkt azért találták ki, hogy megmutassák, milyen jó kapcsolatban van a családjával. Csakhogy az ilyen jelenetek akkor működnek, ha természetesek. Itt viszont minden mozdulatból az jött le, hogy ez egy gondosan megtervezett politikai díszlet, amit gyorsan össze kellett rakni a kamerák kedvéért.
A beszéd közbeni „spontán” jelenetek pedig végképp kabaréba fordították az egész eseményt. Egyszer csak Magyar Péter félbeszakította a beszédet azzal, hogy valaki rosszul lett a tömegben, és orvost kell hívni hozzá. Csakhogy több száz méterről nyilvánvalóan lehetetlen volt pontosan látni, hogy mi történik, főleg úgy, hogy a tömegben gyakorlatilag mindenki integetett, mozgott vagy hadonászott. Ez az egész inkább tűnt előre kitalált hatásvadász jelenetnek, mint valódi spontán emberi reakciónak.
Ezután következett az elveszett kislány története, amely szintén rendkívül mesterkéltre sikerült. Magyar Péter hirtelen arról kezdett beszélni, hogy egy gyermek keresi a szüleit a tömegben. Az egész jelenet annyira erőltetett volt, hogy az ember szinte azt várta, mi következik még. Talán egy elveszett kiskutya? Egy kóbor kiscica, akit majd felvisznek a színpadra, megsimogatnak, aztán könnyes szemmel keresik a gazdáját? Az egész már annyira túl volt tolva, hogy inkább vált komikussá, mint meghatóvá.
A katonai díszszemle része szintén rendkívül kínosra sikerült. Az egész inkább emlékeztetett egy régi laktanyai alakulótéri eskütételre vagy szocialista kori díszszemlére, mint modern állami ceremóniára. A katonákon látható volt a feszültség, Magyar Péteren pedig az, hogy teljesen idegen számára ez az egész szerep. Kifejezetten feltűnő volt, hogy még azt sem tudta természetesen végrehajtani, hogyan kell egy ilyen szemlén mozogni. A mozdulatai merevek és ügyetlenek voltak, sokszor kifejezetten olyan érzése volt az embernek, mintha egy béna kacsa próbálna katonásan menetelni. Látszott rajta, hogy ennek az egésznek semmilyen természetes köze nincs hozzá.
Az egészségügyi miniszterjelölt színpadi tánca pedig talán az este legkínosabb pillanata volt. Az a furcsa, túlpörgött mozgás inkább emlékeztetett arra, amikor valaki egy hosszú kocsmai este végén már több ital után úgy érzi, hogy fantasztikusan táncol. Abban a pillanatban ő maga biztosan nagyon jónak látja a produkciót, másnap viszont, amikor visszanézi videón, inkább csak fogja a fejét szégyenében. Pontosan ugyanez az érzés jött le erről a produkcióról is. Nehéz elképzelni, hogy ezen valóban bárki őszintén lelkesedni tudott volna.
Összességében az egész beiktatási ceremónia egy olcsó, szedett-vedett, szocreál hangulatú utcai fesztivál benyomását keltette. Olyan volt, mint egy nyolcvanas évekbeli művelődési házas rendezvény és egy erőltetett politikai show furcsa keveréke. Mindenből áradt az amatőrizmus, a mesterkéltség és az olcsó hatásvadászat.
A rendezvény után hátrahagyott állapotok pedig talán még beszédesebbek voltak, mint maga az esemény. A Kossuth téren maradó szemétkupacok, a szanaszét hagyott hulladék, az ingyen bulihangulat és a teljes káosz sokak számára tökéletesen szimbolizálta azt a világot, amelyet ez az új vezetés képvisel. Az egész látkép, amely másnap reggel fogadta az embereket a téren, pontosan olyan volt, mint maga az egész produkció: olcsó, szervezetlen, erőltetett és méltatlan. És sokak szerint pontosan ilyen lesz az a kormányzás is, amely most elkezdődött.
Follow @jobboldalihirek