Feljelentést tett Tényi István, miután Magyar Péter a költségvetés meghamisításával vádolta az előző kormányt
Feljelentést tett Tényi István, miután a miniszterelnök a költségvetés meghamisításával vádolta az előző kormányt. Közokirat-hamisítás miatt nyomoz a hatóság ismeretlen tettes ellen.
Feljelentést tett Tényi István közokirat-hamisítás miatt a Központi Nyomozó Főügyészségen közvetlenül azután, hogy Magyar Péter miniszterelnök a hétfői kormányülés utáni sajtótájékoztatón állította: az Orbán-kormány meghamisíthatta a 2026-os költségvetést, mert szándékosan kihagyott költségeket – számolt be erről az Index. A lap szerint a sokszor „feljelentőemberként” emlegetett Tényi bejelentése mentén ismeretlen elkövető ellen nyomoz a hatóság.
A sajtótájékoztatón elhangzott az is, hogy Vitézy Dávid közlekedési és beruházási szerint csak az ő tárcájánál 286 milliárd forintnyi eltüntetett költségvetési hiány van – ezzel az Orbán-kormány célja az új kabinet szerint a hiány kozmetikázása volt, ahogy azt Gyurcsány Ferenc is tette 2006-ban.
A Fidesz-frakció is reagált, állítják, hogy ők nem hamisították meg a költségvetési adatokat, és szerintük a Tisza megszorításokra készül.
Follow @jobboldalihirek