Magyar Péter embere szerint a falusiaknak be kéne költözniük a városokba
A falvak helyett inkább a városokat támogatná Bart István – legalábbis erről beszélt egy korábbi fórumon a Tisza helyettes államtitkára, Bart István. A kijelentések után a fideszes Gyopáros Alpár már arról írt, hogy a Tisza falurombolásra készülhet, Nacsa Lőrinc (KDNP) pedig feltette a kérdést: „Milyen alapon mondja meg bárki, hol lehet hasznos életet élni?”
Megdöbbentő okfejtésbe kezdett a magyar falvakról Bart István, a Tisza helyettes államtitkára – hívta fel a figyelmet közösségi oldalán Gyopáros Alpár, a Fidesz képviselője. Bart István ugyanis egy korábbi fórumon arról kezdett el értekezni, hogy a falvak fenntartása drága, mert a ritkán lakott településeken hosszabb úthálózatot, víz-, gáz- és egyéb közműveket kell működtetni, ami nagyobb költséggel jár, mint a városokban.
Mint mondta, a falvak elnéptelenedése természetes folyamat, mivel sokan a munkahelyek miatt költöznek nagyobb városokba, például Győrbe, Sopronba vagy Budapestre.
Szerinte a kormány túl sok pénzt fordít a falvak életben tartására különböző vidékfejlesztési programokon keresztül, miközben inkább állami bérlakásokat kellene építeni azokban a városokban, ahol az emberek dolgozni és élni szeretnének.
A Tisza politikusa szerint ha a falusiak városba költöznének, „hasznosabb életet” élhetnek
Úgy vélte, hogy a magyar társadalom nem akarja elfogadni a 21. századi urbanizációt, vagyis azt a nemzetközi trendet, hogy egyre többen költöznek falvakból városokba. Példaként Portugáliát említette. Bart András kiemelte: a városi élet környezetvédelmi szempontból is hatékonyabb, mert kisebb energiafelhasználással járhat, és szerinte a városokban az emberek könnyebben találnak munkát, így „hasznosabb életet” élhetnek.
Gyopáros Alpár mindezek fényében feltette a kérdést: „falurombolás készül?”
Bejegyzése végén hozzátette, ez „borzasztó gondolatmenet”. Nacsa Lőrinc KDNP-s képviselő sem hagyta szó nélkül a tiszás politikus okfejtését. A korábbi nemzetpolitikáért felelős államtitkár szerint tényszerűen nem igaz, hogy a városi élet kevesebb energiát fogyasztana, emellett egészen döbbenetes, hogy valaki megpróbálja megmondani a többieknek, hogy hol és hogyan lehet „hasznos” életet élni.
„Milyen alapon? Árad a gőg„ – írta Nacsa Lőrinc.
Forrás: Origo