HírekItthon

Baráti tűz: a 444 betámadta Radnai Márkot, akinek az apja egy Fidesz-közeli üzletemberrel találkozott

Hirdetés

„❗️Magyarázkodásra kényszerült Radnai Márk, akinek az apjáról, Radnai Lászlóról tegnap a 444 írta meg, hogy pár nappal a választás után, április 17-én, az egyik Bazilika melletti vendéglátóhely teraszán leült egymással beszélgetni Shabtai Michaeli Fidesz-közeli üzletemberrel.

A 444 olyan „olvasói” fotót is közölt, amelyen az látható, hogy Magyar Péter egyik legfőbb bizalmasának apja, aki korábban az SZDSZ-nek és a Jobbiknak is dolgozott, a mellette lévő szék párnája alá dugja a telefonját, hogy véletlenül se tudódjon ki, miről is beszélgettek az üzletemberrel. Ez egy bevett gyakorlat az olyan újságíróknál is, akik tartanak a lehallgatástól.

Nehezen elképzelhető, hogy egy átlagos 444-olvasó felismeri Radnai Márk apját, és profi fotókat készít róla, miközben a telefonját dugdossa. Illetve az is nehezen képzelhető el, hogy a közel három hónappal ezelőtti fotó alapján a cikket a Fidesz íratta volna meg a 444-el.

Hirdetés

Ez a cikk a jelek szerint egyfajta baráti tűz Radnai Márk ellen. Már csak az a kérdés, ki áll mögötte. Vajon kinek szúrja a szemét a Tiszában vagy a Tisza körül Radnai Márk?” – írja Deák Dániel a Facebookon.

Hirdetés

Hirdetés