HírekItthon

Kiközösítették a leginkább rászorulókat? Döbbenetes részletek derültek ki a kormány legújabb csomagjából

Hirdetés

Drasztikus megszorítás az iskolakezdés előtt – A Tisza-kormány bejelentéséből teljesen kimaradtak a három vagy több gyermeket nevelők

A választási kampányban elhangzott mézesmadzagok és a rideg kormányzati valóság újfent kőkeményen ütközött egymással, miután Magyar Péter közzétette a legújabb szociális intézkedéscsomagját. Miközben a korábbi nemzeti rendszerben a nagycsaládosok – a három vagy több gyermeket nevelők – mindig kiemelt figyelmet és célzott védelmet kaptak, a Tisza-kormány legfrissebb döntéseiből és a miniszterelnök hivatalos videójából látványosan és teljesen kimaradtak. Pedig az ilyen háztartásokban sem feltétlenül könnyű a helyzet, pláne úgy, hogy a tiszás kabinet az elmúlt hetekben egyes állami területekről brutális módon rúgott ki tömegeket – köztük bizonyára rengeteg többgyermekes édesanyát és édesapát is.

A Magyar Nemzet tényfeltáró beszámolója szerint jelentősen szűkebb körben vezeti be a kormány az úgynevezett iskolakezdési támogatás rendszerét, mint amit a kampányban hazudtak a választóknak. Míg korábban arról harsogott a tiszás propaganda, hogy mintegy 700 ezer rászoruló család részesül majd a százezer forintos gyorssegélyből, a mostani hivatalos bejelentés már csak szűk 400 ezer gyermekről beszél. Ez nem matekhiba, ez tudatos és aljas visszalépés!

Hirdetés
Magyar Péterék ráadásul a megígért összegnek csupán a felét hajlandóak készpénzben kifizetni augusztus 24-ig. A fennmaradó ötvenezer forintot egyszerűen visszatartják, és csak novemberben, utalvány formájában hajítják oda az érintetteknek – vagyis pontosan akkor nem lesz pénzük a szülőknek, amikor a tanszerek és a ruhák vásárlása miatt a legnagyobb a szükség.

Elbocsátások, bizonytalanság és elhallgatott részletek

A családok joggal teszik fel a kérdést: mi lesz a tankönyvtámogatással és a korábbi vívmányokkal? Erről a Tisza-kormány mélyen hallgat. Magyar Péter azzal a szánalmas kifogással próbálta megindokolni a szigorítást, hogy a támogatást a meglévő szociális nyilvántartásokhoz (rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény, emelt családi pótlék, egyszülős státusz) kellett kötniük, mert egy új rendszer kidolgozása hosszabb időt vett volna igénybe.

Ez a magyarázat azonban egyetlen fillér segítséget sem jelent azoknak a nagycsaládosoknak, akiket egy tollvonással zártak ki a rendszerből, miközben a kormányzati tisztogatások miatt sokan a munkájukat is elveszítették. A tiszás ígéretek lufija mindössze néhány hónap alatt kipukkadt, a számlát pedig ismét a magyar gyermekekkel és a szülőkkel fizettetik meg.

Hirdetés

Szerző: Kónya Cecília

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Hirdetés
Hirdetés