Putyin megnevezte, kit látna szívesen az EU tárgyalójaként
Az orosz elnök ismét a NATO keleti bővítésével magyarázta a háború kirobbanását, Zelenszkijjel pedig csak egy tartós békemegállapodás után ülne
Read MoreHírblog
Az orosz elnök ismét a NATO keleti bővítésével magyarázta a háború kirobbanását, Zelenszkijjel pedig csak egy tartós békemegállapodás után ülne
Read MoreMagyar Péter még miniszterelnökké választása előtt, a héten megrendezett olaszországi filmfesztiválon interjút adott a New Yorkernek. Amikor megkérdezték tőle, hogyan
Read MoreHivatalosan is közzétették az új Országgyűlés első törvényeit, valamint határozatait. Megjelent a Magyar Közlönyben az új Országgyűlés első két törvénye.
Read MoreMagyar Péter tegnapi parlamenti szereplése önmagában is sokat elárult arról a stílusról, amit képviselni kíván. A felszólalása leginkább a fenyegetőzésről,
Read MoreBudai Gyula feljelentette Magyar Pétert, aki a fideszes politikus szerint hűtlen kezelés bűncselekményét követhette el, amikor még a Diákhitel Központ
Read MoreMagyar Péter szerint: 3 millió ember él szegénységben TÉNY: 2010-ben volt hazánkban 3,1 millió szegénység vagy társadalmi kirekesztettségben élő honfitársunk.
Read MoreEzt a választ adta a Sándor-palota Magyar Péter fenyegetésére. Az országgyűlés szombati alakuló ülésén Magyar Péter felszólította Sulyok Tamást, hogy
Read MoreFeltűnően visszafogott volt a Győzelem napi katonai parádé Moszkvában. A korábbi évekhez képest jóval visszafogottabb keretek között rendezték meg idén
Read MoreAz újonnan megválasztott miniszterelnök a tiszás tárcavezetők kinevezéséig a Fidesz ügyvezető minisztereivel dolgozik majd együtt. Magyar Pétert választotta Magyarország miniszterelnökévé
Read More