Matolcsy emberét nevezték ki a fejlesztési bank élére
Érdekes kinevezés az állami fejlesztési banknál: Marolcsy György évtizedes embere lett az elnök-vezérigazgató. 2010-ben Matolcsyval kezdett az NGM-ben, majd követte
Read MoreHírblog
Érdekes kinevezés az állami fejlesztési banknál: Marolcsy György évtizedes embere lett az elnök-vezérigazgató. 2010-ben Matolcsyval kezdett az NGM-ben, majd követte
Read MoreA vendégmunkások kitiltása miatt 120 milliárdos beruházást állít le a Master Good. A vállalat azt is közölte, hogy a teljes
Read MoreEgyre kellemetlenebb helyzetbe kerülhet Magyar Péter a Sulyok Tamás köztársasági elnök eltávolítására irányuló törekvése miatt – erre hívta fel a
Read MoreAz Ellenpont számításai szerint milliárdos kiadást jelenthet Magyarországnak a migrációs paktum végrehajtása. Miután Ursula von der Leyen világossá tette, hogy
Read MoreA kijevi rezsim hazudott Magyarországnak az Ukrajna területén élő magyarok jogainak garantálásával kapcsolatban – közölte Marija Zaharova, az Orosz Külügyminisztérium
Read MoreSulyok Tamás szerint Magyar Péter miniszterelnök azzal, hogy lemondásra szólította fel, és jogi eszközökkel történő eltávolítását is kilátásba helyezte, lényegében
Read MoreHatározati javaslatban kezdeményezik a Fidesz és a KDNP képviselői az európai uniós migrációs paktum elutasítását. Szerdán nyújtották be kezdeményezésüket. Az
Read MoreFrissítette a cementezettek elnevezésű weboldalát a Magyar Helsinki Bizottság, miután beállt Magyar Péter kampányába, amelynek egyértelmű célja a közjogi méltóságok
Read MoreA Politico értesülései szerint az Európai Parlament július közepén meghallgatást tart a Magyarországnak járó uniós források ügyében. Bár Brüsszel a
Read MoreHosszú út vezetett a dózer ötletétől a reality castingjáig. Vona Gábor, aki korábban erkölcsrombolónak és hazaárulónak nevezte a kereskedelmi televíziókat,
Read More