Jobboldali Médiahírek

Hírexpress, hírblog – Hírek itthonról és a nagyvilágból Önnek!

HírekVilág

Szélsőjobboldaliság vádjával feloszlatták a Bundeswehr különleges erőinek egyik századát

Hirdetés

Szélsőjobboldaliság vádja miatt feloszlatták a Bundeswehr Különleges Erők Kommandója (Kommando Spezialkräfte, KSK) nevű elit alakulatának 2. századát, a kerszténydemokrata (CDU) szövetségi védelmi miniszter, Annegret Kramp-Karrenbauer egy hónappal korábbi rendelkezése alapján.

Egyes katonák a KSK más egységeinél maradhatnak, míg másokat egyéb alakulatokhoz helyeznek át. A sok helyen csak AKK-ként emlegetett védelmi miniszterasszony szerint, aki Ursula von der Leyent váltotta a pozícióban, erre az intézkedésre azért volt szükség, mert az egység részlegesen önállósult, és soraiban „toxikus” vezetési kultúra alakult ki.

Az egységet alkotmánnyal szembeni hűtlenséggel és szélsőjobboldalisággal vádolták meg, kézzelfogható bizonyítékok nélkül. A vád alapja egy három évvel korábban zajlott búcsúbuli volt, melyen egy eszkort-hölgy is részt vett. Utóbbi a vád egyetlen terhelő tanúja. Azt a vádat, miszerint a rendezvényen karlendítéssel köszöntötték volna egymást a résztvevők, a szemtanú később ejtette.

Hirdetés

Kramp-Karrenbauer, aki nem mellesleg a CDU elnöke Angela Merkel 2018-as lemondása óta, a KSK maradékát próbára bocsátotta, gyakorlatilag újabb retorziókkal fenyegette meg. A 2. század 1996-os alapításával a KSK egyik legrégibb egysége volt. Több sikeres bevetés áll mögöttük: a Balkánon háborús bűnösök kézre kerítésében vettek rész, de harci tapasztalataikat Afganisztánban is gyarapították.

(Junge Freiheit, Szent Korona Rádió nyomán)

Hirdetés
Hirdetés