Jobboldali Médiahírek

Hírexpress, hírblog – Hírek itthonról és a nagyvilágból Önnek!

Hírek

Magyarországról hazautazó kínai vívókat diagnosztizáltak a vírusfertőzéssel

Hirdetés

Három Magyarországról hazautazó kínai vívót diagnosztizáltak a vírusfertőzéssel Pekingben – adta hírül pénteki közleményében a kínai vívószövetség.

A kínai vívócsapat Budapesten a március 6-8. között, zárt kapuk mellett megrendezett Westend férfi és női párbajtőr Grand Prix-n vett részt. Az ugyanezen a versenyen részt vevő dél-koreai csapatból szintén három vívót diagnosztizáltak a fertőzéssel, miután vasárnap Európából visszatértek Dél-Koreába.

A 13 főből álló kínai csapat az eredeti program szerint a március 22-24. közöttre tervezett olimpiai selejtezők után utazott volna vissza Kínába. Miután azonban a nemzetközi vívószövetség bejelentette, hogy a következő egy hónapra szervezett nemzetközi versenyeket törlik, a kínai csapat ennek megfelelően megváltoztatta a programját, és március 16-án hazaindult Magyarországról.

Hirdetés

A három fertőzött sportolónál enyhébb tünetek léptek fel, jelenleg egy erre kijelölt pekingi kórházban látják el őket, miközben a csapat többi tagját karanténba helyezték és orvosi megfigyelés alatt tartják – olvasható a kínai vívószövetség közleményében.

Peking egészségügyi bizottsága csütörtökön adta hírül, hogy három Magyarországról érkezett utast diagnosztizáltak az új koronavírus okozta fertőzéssel a kínai fővárosban. Gyaníthatóan a három vívóról van szó, de hivatalos forrásból egyelőre nem erősítették meg, hogy a két bejelentés ugyanazokra az esetekre vonatkozik.

A Magyar Vívó Szövetség (MVSZ) csütörtökön kiadott közleménye szerint a budapesti versenyt megelőzően minden induló nyilatkozatot töltött ki arról, hogy az új koronavírusra vonatkozó vizsgálati eredménye negatív, illetve nem járt a járvánnyal érintett területen. Az esemény alatt nem érkezett jelzés a szövetség felé, hogy a résztvevők közül bárkinek egészségügyi problémája lenne. A versenyt követően a helyszínt fertőtlenítették.

Hirdetés

A dél-koreai vívószövetség tájékoztatásából kiderült, hogy a fertőzöttnek nyilvánított női versenyző már Magyarországon is torokfájásra panaszkodott.

A kínai Nemzeti Egészségügyi Bizottság pénteken arról számolt be, hogy csütörtökön éjfélig immár második napja egyetlen belföldi fertőzést sem regisztráltak az ország szárazföldi részén. A csütörtökön történt halálozások száma pedig – 3 esettel – a legalacsonyabb volt január 21. óta, amikor a kínai hatóságok bejelentették, hogy az új koronavírus emberről emberre terjed. Csütörtök éjfélig ugyanakkor 39 napi új fertőzöttet diagnosztizáltak Kínában, közülük mindenki külföldről érkezett az országba.

Mióta a múlt héten az Egészségügyi Világszervezet (WHO) pandémiává nyilvánította az új koronavírus-járványt, ezzel egy időben pedig a kínai egészségügyi hatóságok közölték, hogy Kína túl van a járvány nehezén, a külföldön dolgozó, illetve tanuló kínaiak közül sokan döntenek úgy, hogy hazautaznak. A döntés egyik oka számos esetben, hogy az érintettek nem érzik elegendőnek a járvány által sújtott országok óvintézkedéseit.

Hirdetés

Szun Suo-peng, a Kínai Vöröskereszt alelnöke, aki egy kínai szakértői csapat élén Olaszországba utazott segítségnyújtás céljából, csütörtökön Milánóban úgy nyilatkozott:

itt Milánóban, a Covid-19 által egyik legsúlyosabban érintett területen nagyon lazák a karanténintézkedések. A tömegközlekedés még mindig működik, az emberek továbbra is közlekednek, szállodákban összejöveteleket tartanak, és nem viselnek maszkot.

A kínai szakértő hozzátette:

valóban le kell állítanunk a megszokott gazdasági tevékenységet és a megszokott emberi interakciókat. Otthon kell maradnunk, és mindent el kell követnünk annak érdekében, hogy életeket menthessünk meg. Minden költséget megér az, hogy életeket menthessünk.

Miközben Kínában az adatok alapján úgy tűnik, hogy a vírus belföldi terjedését sikerült megfékezni, az egészségügyi hatóságok óva intenek mindenkit a túlzott magabiztosságtól. Bár az élet kezd újraindulni az országban, az óvintézkedéseket fokozatosan enyhítik – az egészségügyi bizottság például szerdán új ajánlást adott ki a maszkok viselését illetően, miszerint nyílt téren, ahol nincsenek sokan, és tartható a megfelelő távolság az emberek között, nem szükséges maszkot viselni. Pekingben ugyanakkor a már újranyitott vendéglátóhelyeket arra kérték, hogy asztalonként csak egy vendéget ültessenek le.

Hirdetés

Forrás: 888.hu

Hirdetés