Jobboldali Médiahírek

Hírexpress, hírblog – Hírek itthonról és a nagyvilágból Önnek!

HírekItton

Sok települést lezárnak, több városban éjszakára kijárási tilalmat vezetnek be

Hirdetés

A hétvégére sok települést lezárnak a koronavírus-járvány miatt, több városban éjszakára kijárási tilalmat vezetnek be. Az önkormányzatok a kormány felhatalmazása alapján újra elrendelik vagy meghosszabbítják, illetve néhol szigorítják a korábbi korlátozásokat.

Visegrádot szombat 8 órától vasárnap 24 óráig lezárják és a közterületi tartózkodást megtiltják. Zebegényt szombat 6 órától vasárnap 24 óráig zárják le, itt is tilos lesz közterületen tartózkodni. A mostani határozat annyiban tér el a húsvétitól, hogy kiskorú gyermek esetén nem érinti a szülői kapcsolattartást.

Szentendre belvárosa ezen a hétvégén is zárva lesz az autós turisták és a kerékpárosok előtt. A belvárosba a nem szentendreiek nem hajthatnak be gépkocsival és nem használhatják az Eurovelo 6 kerékpárút szentendrei, Duna-parti szakaszát sem, a 11-es út kerékpáros nyomvonalán kerülhetik ki a forgalomkorlátozás alá eső övezetet.

Hirdetés

A hétvégén „Kisoroszi teljes közigazgatási területén tilos a szabadidős tevékenység minden formája”, és teljes parkolási tilalom érvényes.

A Balatoni Szövetség közlése szerint a balatoni települések nagy részén maradnak az eddigi lezárások, amelyek többnyire strandokat, parkolókat, kilátókat, mólókat, parti sétányokat, kikötőket érintettek. Révfülöpön szigorítanak: a településre csak a helyi lakcímkártyával rendelkezők hajthatnak be.

Siófokon szombat 0 órától vasárnap 24 óráig ismét kötelező a maszkviselés.

Hirdetés

Keszthelyen – a veszélyhelyzet időtartama alatt – ezentúl minden péntek délután lezárják és hétfő délelőttig zárva tartják a Balaton-partot.

Továbbra is zárva vannak a strandok és a parkolók Balatonfüreden, Tihanyban, Alsóörsön és Balatonföldváron, és ezt a korlátozást újra elrendelik Balatonlellén is. Balatonalmádiban az üzletekben és a közforgalmú zárt helyeken a maszk viselése kötelező.

Sopronban péntek éjféltől szombat reggel hat óráig, szombaton este nyolc órától vasárnap reggel hat óráig és vasárnap este nyolc órától éjfélig a 18 év alattiak nem tartózkodhatnak közterületen.

Hirdetés

Veszprémben szombat-vasárnap tilos a kirándulóhelyeket és a játszótereket látogatni, s csak áthaladás céljából lehet közterületen tartózkodni.

Szolnokon szombaton 0 órától vasárnap 24 óráig kizárólag maszkkal vagy a szájat, orrot takaró kendővel lehet belépni az üzletekbe. Vasárnap 24 óráig háromnál több ember csoportosulása tilos közterületeken.

Szombathelyen ismét csak gyalogosan vagy kerékpárral lesz megközelíthető a Csónakázó-tó, az Emlékmű-domb, a Sportliget és a parkerdő. A főtéren és a parkokban kötelező lesz a maszkviselés, 18 éves kor alattiak pedig este nyolc és reggel hat óra között nem mehetnek közterületre.

Hirdetés

Székesfehérváron közterületeken kötelező a maszkviselés, 18 év alattiaknak tilos közterületre menniük mindkét nap 20 órától másnap reggel 6 óráig. Háziállatot sétáltatni csak a lakóhely bejáratától számított 1000 méteres körzeten belül lehet.

Kecskeméten tilos az utcákra menni péntek éjféltől és szombat este tíz órától reggel hat óráig, valamint vasárnap este tíz óra és éjfél között. Ez alól csak az mentesül, aki munkába, gyógyszertárba megy, sürgősségi orvosi ellátást vesz igénybe vagy hivatásbeli kötelezettséget teljesít.

Miskolcon a turistaforgalomban és a hétvégéken gyakran használt parkolókat ismét lezárják a hétvégén. A lakossági parkolással is érintett parkolókat az ott lakók továbbra is használhatják.

Hirdetés

Győrben köztereket nem zárnak le a hétvégén, de csak a folyamatos haladás megengedett két méter távolság megtartásával.

Debrecenben továbbra sem látogatható a nagyerdei parkerdő.

Egerben péntek éjféltől hétfő hajnalig újra lezárják a tömeges szabadidős tevékenységek elől a belváros és a település turisztikailag leglátogatottabb közterületeit, parkolóit.

Dunaújvárosban vasárnap éjfélig az Alsó- és Felső Duna-part, valamint a Szalki-sziget csak egyéni szabadidős tevékenység és háziállat sétáltatása céljából látogatható.

Pécsen tilos a belépés a tüskésréti szabadidőparkba, a tettyei közparkba, a Mandulás parkba, a malomvölgyi tavaknál pedig csak horgászok lehetnek.

Orfűn a hétvégén a Pécsi-tó körüli sétányt csak a helyiek, az üdülőtulajdonosok és az érvényes horgászjeggyel rendelkezők használhatják.

Tiszafüred az előző hétvégéhez képest szigorított: szombat-vasárnapra lezárták a város közigazgatási területét. A 33-as főúton átmenő forgalom kivételével a városba nem engednek be idegeneket. Nem érinti a korlátozás az ingatlantulajdonosokat, a városban egyedül élő hozzátartozójukat ellátókat, a Tiszafüreden munkát végzőket, a megkülönböztető jelzéssel ellátott járműveket, az áruszállítást és a helyi étel-házhozszállítást.

Pákozd is csak a helyieknek engedélyezi az egyéni sportolást és a szabadidős célú gyalogos közlekedést a hétvégén, de 65 év felettieknek azt sem. A településen csak az átmenő kerékpáros forgalom engedélyezett, a főbb nevezetességeket lezárják.

Velencén a parkolási korlátozások a veszélyhelyzet végéig érvényben maradnak.

Gyöngyös ismét lezárja a Mátra összes parkolóját, így Mátrafüreden, Mátraházán és a Kékestetőn is. Emellett a hétvégén újra kötelező a maszk- és kesztyűviselés.

Tatán a hétvégén nem látogatható az Angolkert, az Öreg-tó partja és a Réti 8-as tó, a tatai vár és az Esterházy-kastély környéke.

Szarvas megerősítette korábbi intézkedéseit, így a városban csak ottani állandó lakcímmel rendelkezők tartózkodhatnak.

Szentesen a húsvéthoz hasonlóan a hétvégén tilos minden összejövetel, közterületen legfeljebb hárman csoportosulhatnak. Az üzletekben a dolgozók számára kötelező a maszk és a kesztyű viselése, az üzlethelyiségekben 5 négyzetméterenként legfeljebb egy vevő tartózkodhat.

További rendelkezések

Új és újabb intézkedéseket hoznak önkormányzatok a lakosság védelme érdekében a koronavírus-járvány okozta helyzetben, szigorítva például a piacok rendjén, illetve a helyi vállalkozásokat segítő lépéseket tesznek. A településeken folytatódnak a közterületi fertőtlenítések, ingyenes maszkokat osztanak. Péntektől Veszprém közösségi közlekedésében is elérhetővé vált a közlekedési mobiljegy.

Jász-Nagykun-Szolnok megye több településén korlátozták az árusítást a piacokon. Cibakházán például csak zöldséget, gyümölcsöt, nyers tejet, tejtermékeket, füstölt árukat, egyéb, élelmiszerek alapanyagául szolgáló termékeket, valamint egynyári virágokat, palántát lehet árusítani.

Fejér megyében, Székesfehérváron szombattól változik a piacok rendje: reggel 7 óráig a 65 év alattiak, 7 és 9 között a 65 év felettiek, majd zárásig ismét a 65 év alattiak vásárolhatnak. A változtatás a városi élelmiszerpiac mellett a Jancsár termelői- és biopiacot is érinti.

Pécs polgármestere, Péterffy Attila döntése értelmében hétfőtől a piaci árusok csak védőmaszk viselése mellett kínálhatják portékáikat; aki ilyennel nem rendelkezik, a piacfelügyelet ellátja az eszközzel, szerdától már szankcionálják a rendelkezést megszegőket.

Csongrád megyében, Makón vasárnaptól a 65 éven felüliek 10 és 12 óra között vásárolhatnak a piacon. Az önkormányzat a város egész lakosságnak biztosít mosható maszkokat, ezeket a következő napokban juttatják el a 11 300 háztartásba.

Csongrád településen Bedő Tamás polgármester elrendelte, hogy hétvégén a 300 négyzetméteresnél nagyobb üzletekben pénztáranként legfeljebb hét vevő tartózkodhat, a bevásárlókocsikat óránként fertőtleníteni kell. A piacon kötelezővé tették a maszk viselését.

A nyíregyházi Color Pack Zrt. háromezer saját fejlesztésű arcvédő pajzsot adományoz a város egészségügyi alapellátásában és az önkormányzati szociális ellátórendszerben dolgozók részére. Az első szállítmányt pénteken adták át.

Szegeden Botka László polgármester pénteken azt kérte a lakosságtól, hogy kizárólag létfontosságú ügyben hagyják el a hétvégén otthonukat. Döntött arról, hogy az önkormányzati tulajdonú Mars téri piacon a járvány lezárultáig hétvégente egyidejűleg, egyszerre legfeljebb 500 vásárló tartózkodhat.

Nógrád megyében, Balassagyarmaton a bolti vásárlás szabályait szigorítja Csach Gábor polgármester. Kötelezővé teszi, hogy 20 négyzetméterenként egy vevő tartózkodhat az üzletben. A településen a 65 év felettiek vásárlását a hétvégén 10 és 12 óra közé korlátozzák.

Békés megyében Orosházára is kiterjeszti ingyenes akcióját a Dél-Békés Mentőcsoport: péntek este 6 órától fertőtlenítik a város köztereit, padokat, a piaci árusító helyeket és buszmegállókat; április 21-én a helyi városüzemeltetési cég udvarán személyenként tíz liter fertőtlenítőszert és két maszkot osztanak – közölte a mentőcsoport.

Békés település megkapta a szükséges kormányhivatali szakhatósági engedélyeket, így hetente kétszer – szerdán és vasárnap – az esti órákban fertőtlenítik a legforgalmasabb utcákat, közterületeket. A fertőtlenítést a tűzoltóság segítségével végzik.

Zalaegerszegen gazdaságvédelmi csoportot alakított az önkormányzat a Zalaegerszegi Városfejlesztő Zrt.-n belül, hogy segítséget nyújtson a helyi kis- és középvállalkozásnak a kormány munkahelyvédelmi akciótervében megfogalmazott munkahelymegtartó és gazdaságfejlesztési támogatások igénylésénél, akár az adatlapok kitöltésénél.

A zalai megyeszékhelyen pénteken megkezdték az önkormányzat alapellátási egészségügyi intézményeiben dolgozók, valamint a szociális otthonokban élők és foglalkoztatottak, összesen 650 ember koronavírus-szűrését. Balaicz Zoltán polgármester a közösségi oldalán jelezte: egy helyi magánklinikával együttműködve végzik el a gyorstesztet.

Szolnokon azok az önkormányzati bérlakásban élők, akiknek lakbértartozásuk van, kérhetik a részletfizetés leállítását a veszélyhelyzet időszakára – közölte Szalay Ferenc polgármester, hozzátéve: azoknak is lehetőséget adnak erre, akiknek lakbértartozása bírósági végrehajtás alá esik. A polgármester azt is közölte, hogy hétfőn kezdődik Szolnokon a padok, közterületek fertőtlenítése a gyógyszertárak, szociális intézmények, gyermekellátást végző intézmények környékén, forgalmas tereken.

A Somogy megyei Gyenesdiás polgármestere arról tájékoztatott, hogy a járványügyi helyzet miatt 720 – közvetve vagy közvetlenül idegenforgalomból élő – vállalkozás kötelezően vagy kényszerből szünetelteti működését. Az adókból származó kiesések mintegy 200 millió forinttal érintik a település idei költségvetését. Közlése szerint több fizetős strandot üzemeltető balatoni önkormányzattal együtt gondolkoznak azon, hogy a veszélyhelyzet után megemelik a SZÉP-kártyával is fizethető strandbelépők árát.

Martonvásáron Szabó Tibor polgármester bejelentette, hogy az önkormányzati képviselők az év végéig lemondanak teljes tiszteletdíjukról, a polgármester és az alpolgármesterek pedig éves fizetésük tíz százalékáról. Jelezte azt is, hogy minden megtakarítás a város veszélyhelyzeti céltartalékába kerül.

A veszprémi közösségi közlekedésben is elérhetővé vált péntektől a mobiljegy a V-Busz Veszprémi Közlekedési Kft. valamennyi járatán. A Nemzeti Mobilfizetési Zrt.-vel kötött megállapodás alapján az elektronikus jegyek ára megegyezik a papíralapú jegyek árával, az alkalmazások elérhetőek a két társaság honlapján.

Frissítés: A Margitszigetet lezárják, a Városligetet nem

Ismét lezárják a Margitszigetet, az Óbudai-szigetet és a Római-partot a hétvégére a koronavírus-járvány miatt, de a Városligetre ezúttal sem rendeltek el korlátozást. A Buda környéki települések összehangolt védelmi intézkedésekről döntöttek.

A Margitsziget szombaton és vasárnap reggel 9 és este 8 óra között lesz „zárva”.

A III. kerületben döntés született az Óbudai-sziget, a Római-part és a Kossuth Lajos-üdülőpart hétvégi lezárásáról. Ezek a területek napközben gyalogosan sem látogathatók majd, egyéni szabadidős sporttevékenység, szabadidős gyalogos közlekedés és háziállat közterületi sétáltatása céljából sem lehet belépni.

Zugló önkormányzata nem tervezi a Városliget lezárását, de szigorúan ellenőrzi a korlátozások betartását. Továbbra is el akarják kerülni a korlátozások szigorítását, ezért nyomatékosan kérnek mindenkit, hogy az előttünk álló hétvégén se tartózkodjon a Városligetben és más parkokban. Bár a Ligetet nem zárják le, a XIV. kerületi rendőrök, az önkormányzati rendészet munkatársai és az önkéntes polgárőrök ezen a hétvégén is nagy létszámban lesznek jelen a környéken és gondoskodnak a kijárási korlátozások betartásáról.

A XIII. kerületben továbbra sem látogatható a Népsziget és a Marina-part – írta honlapján az önkormányzat. Emellett a Bulcsú park és a Ruttkai Éva park lezárását május 3-ig meghosszabbították.

A IV. kerület közterületeit a hétvégén csak áthaladásra, háziállat-sétáltatására és egyéni sportolásra lehet használni. Ezt a rendőrség, az önkormányzati rendészet és a polgárőrség ellenőrzi majd. Továbbra is le lesz zárva a Népsziget a gyalogos, a kerékpáros és az autósforgalom elől a XIII. kerülettel közösen, 8 és 22 óra között. Az átjárás a kerületek között azonban megengedett lesz, azaz át lehet jutni Óbudára a hídon keresztül.

Józsefvárosban pénteken éjféltől vasárnap éjfélig lezárják a Teleki téri, a Mátyás téri, a Kálvária téri és a Golgota téri közparkot és a FiDo Parkot. A VIII. kerület közterületeit csak áthaladásra, illetve egyéni sportolásra lehet használni vasárnap éjfélig. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem rektorával egyeztetve úgy döntöttek, hogy nem lesz nyitva az Orczy Park sem a hétvégén. A kutyafuttatók viszont most nyitva maradnak.

A Normafán továbbra is le vannak zárva a parkolók, valamint a kilátók és a vendéglátóegységek.

A Buda környéki települések – Budakeszi, Budajenő, Nagykovácsi, Páty, Remeteszőlős és Telki – polgármesterei a hétvégére összehangolt járványügyi védelmi intézkedéseket hoztak. A döntés szerint tilos az erdők látogatása Nagykovácsi, Remeteszőlős, Budakeszi, Páty és Telki belterületén. Zárva marad a Csergezán Pál-kilátó, a Hidegvölgyi pihenő és a Budakeszi Vadaspark. Budakeszin nem látogatható a mamutfenyők közvetlen környéke, a hidegvölgyi erdei pihenőhely és a Szilfa-tisztás.

Szombati frissítés: Újabb korlátozások

Ezen a hétvégén is sok települést és kirándulóhelyet lezártak – a húsvéti ünnep idejéhez hasonlóan – a koronavírus-járvány miatt, több városban éjszakára kijárási tilalmat vezettek be. Az önkormányzatok óvintézkedésként újabb korlátozásokról is döntöttek, van, ahol higiéniai csomagokat osztottak vagy koronavírustesztet végeztettek a saját költségükön.

Visegrádot, Zebegényt, Szentendrét és Kisoroszit a hétvégére lezárták és több helyen a közterületi tartózkodást és a nem helybéliek kerékpáros forgalmát is megtiltották.

A Balatonnál a települések nagy részén fenntartották a korábbi lezárásokat, amelyek többnyire strandokat, parkolókat, kilátókat, mólókat, parti sétányokat, kikötőket érintettek, így Balatonfüreden, Tihanyban, Alsóörsön, Balatonföldváron és Balatonlellén is.

Révfülöpön szigorítottak, a településre csak a helyi lakcímkártyával rendelkezők hajthatnak be, Siófokon vasárnap éjfélig ismét kötelező a maszkviselés, Balatonalmádiban az üzletekben és a közforgalmú zárt helyeken kell szájmaszkot hordani. Keszthelyen – a veszélyhelyzet időtartama alatt – ezentúl minden péntek délután lezárják és hétfő délelőttig zárva tartják a Balaton-partot.

Sopronban és Székesfehérváron az éjszakai órákban 18 év alattiak nem tartózkodhatnak közterületen, Kecskeméten pedig csak azok lehetnek az utcán, akik munkába, gyógyszertárba, orvoshoz mennek. Tiszafüreden szombat-vasárnapra lezárták a város közigazgatási területét, a 33-as főúton átmenő forgalom kivételével a városba nem engednek be idegeneket.

Szappan cigányoknak Nagykanizsán

Nagykanizsán az önkormányzat a városban működő cigányszervezetekkel összefogva ingyenes higiéniai csomagokkal segíti a rászorulókat. A hétvégén a Ligetvárosban szűkös körülmények között élő családok számára szállítottak ki 106 tisztasági csomagot, amelyek WC-papírt, papír kéztörlőt, folyékony szappant, hipót, általános tisztítószert és fertőtlenítőszert tartalmaznak.

Kaposváron a konditermek hétvégi zárvatartását rendelte el a polgármester a koronavírus-fertőzések elkerülése érdekében. Szita Károly egyúttal arra kérte az üzemeltetőket, hétköznapokon se nyissanak ki.

Pécs két idősotthonában 136, klinikai szintű koronavírustesztet végeztettek el a héten, a gondozottak és a dolgozók mintáinak eredménye mind negatív lett – közölte szombaton az önkormányzat.

A baranyai megyeszékhelyen a város huszonnégy szökőkútját idén csak takarítják és készenléti állapotban tartják, de nem üzemelik be a fertőzésveszély csökkentése érdekében.

Pécsváradon a turisták körében népszerű, de a veszélyhelyzet ideje alatt zárva tartó várban több szobát is arra készített fel az önkormányzat, hogy a kórházakból kikerülő helyieket elszállásolják, ha ez a hozzátartozóiknál nem lehetséges.

Budapesten idén nem lesznek zárva nyáron a XII. kerület óvodái és bölcsődéi. A hegyvidéki önkormányzat a veszélyhelyzet idejére ügyeleti rendet vezetett be a szülők igényeit is figyelembe véve, így az önkormányzat mindhárom bölcsődéjében és az önkormányzati fenntartású óvodákban ügyeleti beosztásban látják el a gyermekfelügyeletet.

(MTI nyomán)

Hirdetés