Jobboldali Médiahírek

Hírexpress, hírblog – Hírek itthonról és a nagyvilágból Önnek!

HírekItton

Dráma a Jobbikban, kidobták Kulcsár Gergelyt a pártból úgy, hogy nem szóltak neki

Hirdetés

Felütötte a fejét a diktatúra a Jobbikban.

Kulcsár Gergelyt a Jobbik Országos Etikai és Fegyelmi Bizottsága kizárta a pártból – közölte a Jobbik a Dehir.hu érdeklődésére. A kizárás már március 6-án megtörtént, a Jobbik azonban erről eddig nem adott tájékoztatást.

A Dehir kereste a politikust, aki meglepő módon tőlük tudta meg, hogy két és fél hónappal ezelőtt kizárták a Jobbikból.

Hirdetés

„Ez most nagy meglepetés számomra. Semmilyen értesítést nem kaptam a párttól a kizárásról, de még arról sem, hogy etikai eljárás folyik ellenem. Korábban erről mindig értesítették az érintettet, és meg is hallgatták, ez így teljesen jogszerűtlen. Nem tudom, hogy sikerült ezt így végigvinni, de annyira nem lep meg a Jobbik működését látva”

– fogalmazott a politikus.

Kérdésre, hogy fellebbez-e a döntés ellen, azt mondta, „nem tudom, van-e értelme, hiszen látszik, hogy a Jobbikban most már minden szabályt semmibe néznek. A 15 éves emailfiókomat egyik napról a másikra, mindenféle értesítés nélkül törölték például, így a teljes levelezésem elveszett”.

Hirdetés

Forrás: Vadhajtások.hu

Hirdetés