Jobboldali Médiahírek

Hírexpress, hírblog – Hírek itthonról és a nagyvilágból Önnek!

HírekItton

Hárman megerőszakolták a tizenöt éves lányt, társuk videóra vette

Hirdetés

Migráns hátterű fiatalokat vettek őrizetbe Dániában, akik videóra vették, ahogyan megerőszakolják a 15 éves lányt.

A négy gyanúsítottat – egy 19, két 18 és egy 17 éves – a rendőrség röviddel a bűncselekmény után letartóztatta, és vasárnap már meg is kezdődött a tárgyalásuk – írja egy dán lap, a Den Korte Avis.

A négy elkövetőből az a három, akik a nemi erőszakot elkövették, a dán lap állítása szerint mind migráns hátterűek, míg a negyedik társuk, aki az egészet videóra vette, egy – a bevándorlók társaságát kedvelő – dán fiatal.

Hirdetés

A vád a fiatalok ellen “csoportos szexuális aktus elkövetése olyan személy ellen, aki ehhez nem adta beleegyezését”. Ellenben az elkövetők azt állítják, nem történt erőszak, ugyanis a lány beleegyezett az aktusba.

Az egyik erőszakoló már korábban is számos alkalommal került a dán rendőrség látókörébe, olyan ügyekkel mint erőszak, rablás, zsarolás és tanúk fenyegetése.

A négy fiatalt előzetes letartóztatásba helyezték, míg ügyükben nem születik ítélet.

Hirdetés

Elemi.hu

Hirdetés