Jobboldali Médiahírek

Hírexpress, hírblog – Hírek itthonról és a nagyvilágból Önnek!

BulvárHírekItton

Őrjöngött Szilágyi gyilkosa a rendőrségen

Hirdetés

Újabb részletek derültek ki Szilágyi István színész gyilkosságával kapcsolatban.

A szerény körülmények között élő színművész felesége, Humenyánszky Jolán a tanúk elmondása szerint zokogva szaladt vasárnap reggel fél nyolc után néhány perccel a házuk melletti kisboltba, ahol kérlelte a dolgozókat, hogy segítsenek neki, mert a fia, Péter bántja a férjét, és attól fél, hogy megöli. A bolt tulajdonosa hívta a mentőket és a rendőrséget, míg az egyik vevő, Sándor úgy döntött, nem vár a hatóságokra, megpróbál segíteni – tette közzé a Blikk.

Sándort Szilágyiék otthonába az fogadta, hogy mindent vér borított, István a földön feküdt és súlyos sérülések voltak a fején. A színész fiát, Pétert az ágyon ülve találta. „Csak nézett előre, majd hirtelen matatni kezdett valamit. Megijedtem, hogy bántani akar vagy újra nekiesne az apjának, ezért megszólítottam. Elindult felém és átöleltem, hogy lefogjam a kezét. Akkor láttam, hogy csupa vér mindene, az én kabátom is akkor lett véres” – idézi Sándort a lap.

Hirdetés

Sándor körülbelül tíz percig, a rendőrök érkeztéig tartotta szóval a férfit. Mint mondta, véres volt és izzadt, de egyáltalán nem tűnt ingerültnek. Majd őt és Szilágyi István feleségét bevitték a rendőrök kihallgatásra. Elmondása szerint Péter őrjöngeni kezdett a rendőrségen, alig lehetett lefogni.

A szomszédok egyébként jól ismerték a családot, főleg az idős szüleit bántalmazó férfi miatt, de ezt Szilágyi István és felesége mindig tagadta. Mindig védték a fiukat.

Baricz Dezső Szilárd, a Baptista Szeretetszolgálat munkatársa hónapok óta járt a Szilágyi családhoz segíteni. Hol takarított, hol bevásárolt nekik, de lelkileg is próbált a támaszuk lenni. Legutóbb múlt csütörtökön járt a romos kis házban, s érezte, hogy baj történhet.

Hirdetés

– Korábban is rengetegszer láttam Pista bácsin és Jolika nénin zúzódásokat, kék-zöld foltokat, de mindig makacsul állították, elestek. Amikor legutóbb náluk jártam, Péter furcsán viselkedett. Azt mondta, érzi, hogy jön egy roham és el kell mennie, különben vér fog folyni itthon. Jolika ekkor jegyezte meg, hogy a fiuk időnként megveri őket, de István még ekkor is tagadott – emlékezett vissza Baricz a Blikknek.

Forrás: Blikk.hu

 

Hirdetés
Hirdetés