Jobboldali Médiahírek

Hírexpress, hírblog – Hírek itthonról és a nagyvilágból Önnek!

HírekVilág

Akár 90% adat is hiányozhatott a vuhani koronavírus-fertőzés nyilvántartásból

Hirdetés

A kínai Vuhanban január és március között történt koronavírus-fertőzések akár 87 százaléka is kimaradhatott a hivatalos adatokból egy új kutatás szerint, mely a brit Nature tudományos lap aktuális számában jelent meg, – írja az Infotart.

A kutatást kínai orvosok egy csoportja végezte, akik az új koronavírus tavaly év végi megjelenésének helyszínén, a kínai Vuhan városban dolgoznak. Azt találták, hogy

a március 8. előtti fertőzések 53-87 százalékát – köztük tünet nélküli vagy enyhe tünetekkel járó esetek – nem számolták az igazolt esetek közé.Mivel ezek az esetek nem kerültek napvilágra, így a vírus reprodukciós rátáját csak 0,28-ra tették, ami azt jelenti, hogy egy fertőzött átlagosan kevesebb mint egy másik embernek adta tovább a vírust, ami arra utalt, hogy hamarosan el is múlik a járvány.

Hirdetés

Ezzel szemben a vírus terjedésének első hónapjaiban a reprodukciós ráta 3,54 volt a szakértői ellenőrzésen átesett tanulmány szerint,

ez az arány pedig jóval magasabb, mint a SARS vagy a MERS elnevezésű, az új koronavírus rokonai közé sorolt koronavírusoké.Abban az időszakban a kínai kormány irányelvei alapján a tünetmentesek, annak ellenére, hogy laboratóriumi tesztekkel bizonyították a fertőzésüket, nem számítottak az „igazolt esetek” közé, amíg nem mutattak klinikai tüneteket.

Lehetséges, hogy a tünetmentes vagy enyhe tüneteket mutató esetek számításon kívül hagyása kisebbítette veszélyt, amelyet az új koronavírus jelent, ez pedig befolyásolhatta más országok védekezési stratégiáját is.

Hirdetés

Forrás: Inostart.hu

Hirdetés
Hirdetés