Jobboldali Médiahírek

Hírexpress, hírblog – Hírek itthonról és a nagyvilágból Önnek!

HírekVilág

Kukába dobta újszülött kislányát az apa – tetténél csak az indoka gyomorforgatóbb

Hirdetés

Még a köldökzsinórt sem vágták le rendesen arról a kínai újszülöttről, akit apja hagyott magára egy közterületen lévő szemeteskonténer mellett a Kuangtung tartománybeli Tungkuanban. A 24 éves férfi, akit a helyi sajtóban csak Csangként emlegetnek, azzal magyarázta a tettét, hogy harmadik lánya születésekor „minden remény szertefoszlott, hogy fia legyen” – írja a Daily Mail.

A férfi 21 éves barátnője, Li július 29-én adott életet a kislánynak albérletükben, de elkeseredtek, amikor meglátták, hogy harmadik gyermekük is lány lett – a kínai hagyomány szerint ugyanis nagy jelentősége van a fiú utódnak, aki tovább viszi a család nevét. A pár úgy döntött, nem nevelik fel a kislányt, akinek nevet sem adtak. Térfigyelő kamerák rögzítették, amint Csang egy szemetes konténer mellett hagyja a mindössze pár órás gyermeket. Az újszülöttre egy utcaseprő lett figyelmes, aki azonnal értesítette a hatóságokat. A kislányt kórházba szállították, de másnap már egy otthonba került, ahol jelenleg is gondját viselik.

Hirdetés

A szülőket augusztus 2-án tartóztatták le, miután nyomozást indítottak az ügyben. Csang jelenleg is őrizetben van, míg Li óvadék ellenében szabadlábon védekezhet. Ha elítélik őket, legfeljebb öt év börtönbüntetést kaphatnak.

Forrás: Borsonline.hu

 

Hirdetés
Hirdetés