Jobboldali Médiahírek

Hírexpress, hírblog – Hírek itthonról és a nagyvilágból Önnek!

HírekVilág

Újabb fajta vírus ütötte fel a fejét Kínában – Heten meghaltak, 67-en fertőzöttek

Hirdetés

Szakértők szerint még túl sem vagyunk a koronavírus-járvány nehezén, Kínában máris egy újabb vírusbetegségről szólnak a hírek. Eddig igazoltan hét ember vesztette életét, 67-en pedig megfertőződtek az ország keleti részén, – írja a Ripost.hu.

Még egy év sem telt azóta, hogy hivatalosan bejelentette a kínai hatóság az új típusú koronavírus megjelenését az országban, a kínai lapok máris egy újabb betegséggel riogatnak. Az SFTS (Severe fever with thrombocytopenia syndrome) nevű vírusbetegség a hivatalos adatok szerint eddig hét halálos áldozatot követelt és további 67 ember fertőződött meg. A kínai szakemberek arra hívták fel a figyelmet, hogy a betegség egyelőre csak Kelet-Kínában terjed, és az eddigi információk szerint állatról emberre.

Azt azonban nem tudják teljes biztonsággal kijelenteni, hogy ne terjedne a vírus emberről emberre is.

Hirdetés

AZ SFTS-t 2009-ben fedezték fel először, és a jelenlegi ismeretek azt mutatják, hogy elsősorban kullancsok terjesztik. Az elmúlt években is regisztráltak az egészségügyi hatóságok SFTS-es eseteket, de szerintük idén a szokásosnál jóval több páciens került ezzel kórházba.

Hirdetés

Az orvosok azt kérik a Kelet-Kínában élőktől, hogy viselkedjenek higgadtan, és ne terjesszenek álhíreket. Bár többen nyugtalanítónak nevezték a jelenséget, a szakértők szerint nem kell újabb világméretű járványtól tartanunk.

Forrás: Ripost.hu

Hirdetés

Hirdetés