Jobboldali Médiahírek

Hírexpress, hírblog – Hírek itthonról és a nagyvilágból Önnek!

HírekItton

Maki-Zay házi karanténba került

Hirdetés

Hódmezővásárhely polgármestere várja az első teszt eredményét – közölte a Hódpress.hu.

Utólag kiderült, hogy egy olyan emberrel találkoztam, akit később pozitívként teszteltek koronavírussal. Ezek után a felelős magatartás, ha önkéntes karanténba vonulok és kérek két tesztet, illetve egy határozatot is kaptam gyorsan arról, hogy a háziorvosom kérésére elindították az eljárást. Addig itthonról dolgozom, telefonról, számítógépen. Tünetmentes vagyok” – fogalmazott a médiacentrumnak Skype-on adott interjújában Márki-Zay Péter.

A polgármester elmondása szerint az első teszteredmények még nincsenek meg, tapasztalatai szerint most nagyon elhúzódnak ezek. A teszt költsége egyébként számára ingyenes volt, mert közvetlenül lépett kapcsolatba az igazolt fertőzöttel – írta.

Hirdetés

Forrás: VH

Hirdetés