Jobboldali Médiahírek

Hírexpress, hírblog – Hírek itthonról és a nagyvilágból Önnek!

HírekItton

Aggasztó: így hat a koronavírus az álmainkra

Hirdetés

Drasztikusan több rémálmot élünk át éjszakánként, ezek többsége pedig – reflektálva a való élet korábban elképzelhetetlennek ható történéseire – a koronavírus körül forog.

Egy friss tanulmány bebizonyította azt, amit már eddig is sejtettünk: a koronavírus-járvány, mely gyökeresen írta át a mindennapi életet szinte egyik napról a másikra az év elején, az álmainkra, a tudatalattinkra is jelentős hatással van, és a rémképeinkre is rátelepszik.

A Helsinki Egyetem 800 résztvevővel végzett álom-kísérletet: a megkérdezettek beszámolóit részletesen rögzítették, majd egy algoritmus segítségével értékelték, összevetve az adatokat korábbi tanulmányok eredményeivel. Kiderült: 25 százalékkal nőtt a rémálmok száma a világjárvány alatt.

Hirdetés

A finn tudósok 20 rémálom-témakört azonosítottak, melyek több mint felében volt jelen valamilyen formában a koronavírus – azaz a rémálmaink nagy része jelenleg a pandémiából ered.

A résztvevők olyan álmokról számoltak be, melyben egy tömeg veszi őket körül, és nem tudnak elmenekülni; véletlenül megölelnek valakit; buliznak és elkapják a vírust. A szakértők szerint ezek a rémálmok azt is jelzik, mennyire a hétköznapjaink részévé vált a távolságtartás, és az, hogy ezen szabályok megszegését rémálomként éljük meg, azt jelenti, hogy egyre jobban alkalmazkodunk az új élet szabályaihoz tudat alatt is – azaz tulajdonképpen a rémálmaink segítenek hozzá ahhoz, hogy jobban betartsuk a koronavírus-óvintézkedéseket ébren.

Nem csak a finnek vizsgálják a koronavírus-rémálmokat

Hirdetés

Deidre Barrett, a Harvard Egyetem professzora szerint a koronavírus-járvány alatt jellemző, hogy nagy tömegek egész hasonló rémálmokat látnak: vagy konkrétan arról, hogy megbetegednek, vagy a vírus valamilyen álombéli megtestesüléséről.

Forrás: Borsonline.hu

Hirdetés
Hirdetés