Jobboldali Médiahírek

Hírexpress, hírblog – Hírek itthonról és a nagyvilágból Önnek!

Publicisztika

Bayer Zsolt is válaszolt George Clooney-nak

Hirdetés

Mint ismert, George Clooney a napokban elég élesen támadta Magyarországot egy interjújában. Több hazai politikai és közéleti személy is reagált, ahogy erről már mi is beszámoltunk. Szijjártó Péter is megtette, de Varga Judit sem kímélte. A Magyar Nemzet hasábjain pedig Bayer Zsolt válaszolt ütős publicisztikájában a színésznek.

Mr. Clooney! Nyilván egyetért azzal, hogy kihagyom a kötelező tiszteletköröket. Annyit jegyzek csak meg, hogy bár ön kiváló színész és ügyeletes hollywoodi szépfiú, de valahogy hiányzik önből az a kicsike plusz, ami az igazi halhatatlansághoz feltétlenül szükséges.

– írja Bayer Zsolt a Magyar Nemzetben.

Hirdetés

Majd hozzátette:

Ne értsen félre, remekül szórakozom az Ocean’s összes folytatásán, szívesen megnézem az ikonikus – bár ma már kissé nevetséges – Alkonyattól pirkadatig című filmjét, nyilván nem fogom elfelejteni Ross doktort a Vészhelyzetből, ráadásul számomra az is kölcsönöz némi személyességet önnel szemben, hogy egykori gimnáziumi osztálytársam és egykorvolt barátom az ön magyar hangja – szóval, alapvetően kedvelem önt mint színészt. Ön kiválóan tud alulról felfelé nézni, olyan hamiskás mosollyal. De lássuk be: ahogy a másik hollywoodi szépfiú, Brad Pitt mégis csak letett az asztalra egy Blöfföt, egy Harcosok klubját, egy Hetediket, egy Becstelen brigantikat, egy Szenvedélyek viharábant vagy éppen a Folyó szeli ketté vagy a Volt egyszer egy Hollywood című remekeket, addig ez a szintű színészi teljesítmény önnél hiányzik. Még a toronymagasan legjobb film, amiben ön játszik, a Coen fivérek klasszisa, az Égető bizonyíték is éppen Brad Pitt, John Malkovich vagy éppen J. K. Simmons miatt annyira jó, mintsem ön miatt. Ennyit erről. Lássuk a lényeget! Ön a minap készülő filmje kapcsán a világot elöntő gyűlöletről elmélkedett, és e gyűlölet kapcsán Bolsonarót és Orbán Viktort emlegette példaként. Elég, ha Bolsonaróra gondolsz Brazíliában vagy Orbánra Magyarországon – mondja ön az ominózus interjúban a gyűlölet kapcsán

–folytatta Bayer, hozzátéve:

sajnálatomra válaszként idehaza többnyire Sorost kezdték emlegetni, pedig nem ezzel kellett volna kezdeni. Sorosra majd még visszatérek, de most nem ez a lényeg. Sokkal inkább az a rémisztő, hogy önnek ez a két példa jutott eszébe a gyűlölet kapcsán – már ha magától jutott eszébe, persze. Mert ahogy mifelénk mondják, nem mindegy, hogy valaki magától ennyire hülye, vagy nekifutásból, s a nekifutás alatt valamely külső „segítség” értendő. De ez már az ügy Sorost érintő része, mondom, erről később. Először abból indulunk ki, hogy ön tényleg a saját véleményét tette közkinccsé.

Hirdetés

-írta Bayer, és úgy folytatta:

ebben az esetben azt kell feltételeznünk, hogy az elmúlt egy évben önt ott felejtették a Gravitáció című film díszletei között, és ön egyre nagyobb gyorsulással elhagyta a létező világot, a normális észt és gondolkodást. Másképpen nehéz lenne megmagyarázni ezt a példát. Vagy mondja, Clooney úr, nem nézett körül az elmúlt nagyjából egy évben odahaza? Már úgy értem, a gyűlölet kapcsán? Tényleg nem vette észre, mi folyik az Amerikai Egyesült Államokban, még nem tűnt fel önnek, hogy a hazája a polgárháború szélén tántorog? Ha nem, akkor összefoglalom önnek: az ön hazájában – már ha nem sérti érzékenységét és politikai korrektségét a haza szó, ha sérti, elnézését kérem, bár le is sz…rom –, szóval az ön hazájában valamikor tavasszal rendőri intézkedés közben meghalt egy súlyos testalkatú fekete bűnöző, egy rabló, egy terhes nőket pisztollyal kifosztó brutális, ámbár gyáva patkány. Tele volt droggal, ellenállt, rátérdeltek a nyakára (bevett protokoll, a minap Németországban egy AfD-s parlamenti képviselő nyakára térdeltek rá a német rendőrök, de hát az kit érdekel), ennyi a történet. Ám ebből a nehézsúlyú fekete bűnözőből nagy hirtelen nemzeti hőst fabrikált a média és a „PC” politika (vagyis a legsötétebb gazemberek), és mindenféle emberi söpredék, roncs és csőcselék kitódult az utcára, hogy „forradalmat” csináljon. Ennek „PC” neve: BLM meg Antifa. A „forradalom” pedig valójában: szobordöntögetés, szabad rablás, fosztogatás, felfordulás, lincselés. Ez folyik ma az ön hazájában. Nem vette észre az elmúlt közel egy évben a mindent elborító gyűlöletet? Nem látta az utcán felvonuló emberpépet, emberinek alig-alig nevezhető mocskot, amint fosztogat, rabol, gyújtogat, és bárkit megtámad, akiről csak azt feltételezi, hogy nem ért vele egyet?

– emelte ki Bayer Zsolt, majd hangsúlyozta,

ha van hely ma a földön, ahol mindent elborít a gyűlölet, az a maga hazája, az Egyesült Államok. Ahol fekete bandák támadnak meg fehér embereket az utcán, vernek agyba-főbe bárkit, akit például Trump-szavazónak vélnek, öregasszonyokat, öregembereket és gyerekeket lőnek agyon minden emberi érzésből és mértékből kivetkőzött afroamerikaiak, és teszik mindezt a mainstream média és a „demokrata” politika félrenézése vagy éppen bátorítása és megértése mellett. Nem tűnt fel önnek az az agyrém, amikor Seattle belvárosában egy rakás előember kikiáltotta az „Egyesült Államok területén kívüli területet”, és heteken át ott játszottak katonásdit? Tényleg nem vette még észre a boltjaikat, házaikat, családjukat fegyverrel védő embereket, akiknek látszik a szemében, hogy nem lesznek restek lőni, ha ez az állati, ocsmány csőcselék rájuk támad? És akkor ebből a közegből kikacsintva, ön a világot elborító gyűlölet kapcsán a magyar miniszterelnököt emlegeti példaként. Ön tényleg magától ennyire hülye, Clooney úr? Mert ha igen, az a legrémesebb forgatókönyv

Hirdetés

– tette fel a kérdést Bayer, aki Soros Györgyre kitérve úgy fogalmazott:

feltételezhető – és joggal feltételezhető –, hogy ennyire senki sem lehet ostoba. Mármint magától. Vagy ha mégis, akkor nem lehet hollywoodi sztár, legfeljebb dékás vagy momentumos „politikus” Magyarországon, esetleg az Egyesült Államok következő elnöke. Éppen ezért gondoljuk az ön iránti jóindulattól vezérelve, hogy ezt az égbekiáltó hülyeséget a maga szájába adták. S persze ez semmit sem von le az ön felelősségéből. Miképpen abból sem, hogy a maguk világában mindez valamiféle jóemberség, és nyilván ön is így gondolja. Éppen, mint az a vénember, aki embermilliók tönkretételével, ocsmány tőzsdei spekulációkkal, nemzeti valuták shortolásával, politikusok korrumpálásával töltötte egész felesleges és undorító életét, azután, mikor megérezte a döghalál leheletét, vásárolt magának „jóemberséget”, és ma már „filantrópnak” szólíttatja magát az aljas, becstelen gazember. És ön, Clooney úr, nyilvánvalóan ennek a vén gazembernek az uszályába kerülve beszél hülyeségeket. Nem kell ehhez külön megkérni magát, magukat, nem kell lefizetni, ne ilyesmire gondoljon, ugyan! Nincsen rá szükség. Egyszerűen arról van szó, hogy a hollywoodi elit (tisztelet a ritka kivételnek, éljen Clint Eastwood és James Woods!), miképpen a „demokrata” politikai elit és az egész ocsmány „médiaelit” már pontosan tudja magától, mit helyes, mit kell, mit illik mondani. S leginkább azt tudják maguk a legpontosabban, hogy mit tilos mondani. Mint a birka, akit már megrázott néhányszor a köré telepített villanypásztor, vagy a kiskutya, akinek beleverték az orrát a saját piszkába.

Bayer Zsolt úgy összegzi véleményét:

Hirdetés

önök, Mr. Clooney, megtanulták a leckét. Tudják, hogy tilos a valóságról és az igazságról bármit is mondani. CNN és The New York Times, „néééégy láb jóóóó, két láb rossz!” – ezek maguk, ez a maguk világa. S ebben a világban magától értetődő és természetes, hogy a seattle-i Capitol Hill hevenyészett barikádján, a géppisztolyos fekete drogkereskedő háta mögül kipillantva, magának a gyűlöletről Orbán Viktor jut az eszébe. Hát tényleg: What else, Mr. Clooney

– zárta írását Bayer Zsolt, Varga Judit szavait idézve.

Forrás: PS, MNO

Hirdetés

Hirdetés