Jobboldali Médiahírek

Hírexpress, hírblog – Hírek itthonról és a nagyvilágból Önnek!

HírekItton

A momentumos hazaáruló büszke arra, hogy feljelentette a hazáját – Hadházyval közösen „védik” az EU-s pénzeket

Hirdetés

Most pedig közösen tettünk feljelentést az OLAF-nál, az EU csalás elleni hivatalánál. Ákos kinyomozta ugyanis, hogy Müller Cecília hivatala, a Népegészségügyi Központ 370 millió forintért szervezett ki egy olyan feladatot, amit a hivatal minden bizonnyal önmaga is képes lenne ellátni. A gyanúnk szerint így sikkaszthatták el az életmentésre szánt EU-s támogatásokat. Mivel uniós forrásokról van szó, ezért az OLAF nyomozása során tett megállapítások a január 1. óta hatályos jogállamisági mechanizmus megindításához is megfelelő alapot jelenthetnek.

Hirdetés

De miről is van szó? A NNK megbízást adott háziorvosi hálózat felállítására egy közepes méretű, 6 főt foglalkoztató IT cégnek, a DDR 2000 Kft-nek. Bár informatikai cégként azonosítják magukat, egészségügyi és adminisztrációs területen még soha nem dolgoztak.

A bizonyítékok alapján látszik, hogy a DDR 2000 Kft. feladata mindössze az, hogy a hivatal adatbázisa alapján az ott fellelhető háziorvosoknak kiküld egy, szintén a hivatal által adott szerződéssablont, majd kiállít egy teljesítési igazolást, és már kapja is 90 ezer forint plusz ÁFÁ értékű »munkadíjat«. Összesen pedig a »munkáért« 370 millió forintot szerezhetnek.

Az egyik legszembetűnőbb furcsaság, hogy bár a projekt eredeti célja 734 ezer ember egészségügyi adatainak rendszerbe kötése volt, a DDR 2000 Kft-nek mindössze 210 ezer ember rendszerbe kötését kell elvégeznie. Ráadásul a szerződést úgy írták meg, hogy a DDR 2000 Kft-nek nem is kell saját szoftvert készítenie, hiszen a Nemzeti Népegészségügyi Központ adatbázisát használhatja arra, hogy felvegye a kapcsolatot és összekösse a háziorvosokat.

Hirdetés

Úgy tűnik, hogy itt egy klasszikus »kifizetésről« van szó, azaz az állam egy olyan munkát szervezett ki óriási összegért, amit saját maga, a saját erőforrásaiból is képes lenne megoldani. Ezért most Hadházy Ákossal közösen az OLAF-hoz fordulunk, mert ki kell kényszerítenünk, hogy a kormány az EU-s támogatásokat ne Magyarország lerombolására, hanem igazságos és emberséges módon az egészségügyre, oktatásra és munkahelyekre költse!”

Forrás: VH

Hirdetés
Hirdetés