Országjárása során koronavírust keverhetett a moslékos vödörbe Dobrev Klára
Az elmúlt pár napban számos helyen megfordult Gyurcsány Ferenc felesége, aki az egyeztetések során a maszkról is megfeledkezett.
Mint arról a tegnapi napon a Vadhajtások.hu is beszámolt, Dobrev Klára koronavírusos lett, erről maga a DK-s képviselő számolt be Facebookon közzétett bejegyzésében pénteken.
Gyurcsány Ferenc felesége ezt megelőzően azonban számos településen járt a koronavírus-járvány harmadik hulláma közepette, és közben több baloldali politikussal is védőmaszk nélkül egyeztetett.
A Mandiner utánakeresett, hogy Gyurcsányné hova utazott el, és kikkel találkozott országjárása során.
Dobrev azt hazudta, hogy maszkot használ mindenhol… Erre kiposztolt 5 fotót, ami azt mutatja, hogy nem is volt rajta…
https://youtu.be/Btk9hw0eiFQ
Első állomása Szeged, azon belül is Botka László irodája volt. Ezt követően Szombathelyen, Nemény András polgármesternél is megfordult, de egyeztetett Czeglédy Csabával is, majd Dunaújvárosban, a helyi jobbikos vezetésnél is látogatást tett.
Dobrev Klára a Botka Lászlóval, Nemény Andrással és a dunaújvárosi jobbikos vezetéssel való tárgyalása közben sem viselt védőmaszkot, ahogy az alábbi fotókon látható politikusok közül többen.
