Jobboldali Médiahírek

Hírexpress, hírblog – Hírek itthonról és a nagyvilágból Önnek!

HírekItton

Bohár Dani keményen a földbe döngölte a hullarabló baloldalt

Hirdetés

A baloldal elkezdte azt a halálkampányt, amelyet az egyik tanácsadójuk jelentett be a Pesti TV-ben. Nagy Attila Tibor szerint az ellenzék eddig „nem tudta kellőképpen kihasználni a gyászból adódó fájdalmat”. Az eddig tényleg eddig tartott, elkezdték a hullarablást. 

Borzasztóan nehéz erről az egészről írni, ugyanis a koronavírus áldozatai mögött életek, elvesztett emberek, gyászoló családok vannak. Nem létezik olyan betegen gondolkodó lény e bolygón, aki ebből politikai hasznot akarna húzni – gondoltam sokáig naivan és jóhiszeműen, amíg meg nem néztem Nagy Attila Tibor szereplését a Pesti TV-ben, amikor ezt mondja:

Az ellenzék ugyan elmondja azt, hogy a kormány felelős, de nem tesz közzé szegmentált üzeneteket. Nem szól külön a gyászolókhoz. Márpedig a gyászolók tömege, azon választópolgárok tömege, akik siratják a hozzátartozóikat, rokonaikat, ismerőseiket, az idővel egyre nőni fog. Számításaim szerint szépen felmegy 100-150-200 ezerre. 200 ezer gyászolóval már egy párt adott helyzetét is el lehet dönteni idővel. És az ellenzék adott része, beleértve a DK-t, miután nem szól közvetlenül a gyászolókhoz egyelőre, ezért nem tudja kellőképpen kihasználni a gyászból adódó fájdalmat.”

Nagy Attila Tibor, a magát függetlennek beállító politikai tanácsadó természetesen vérbaloldali, Gyurcsány Ferenc hű szolgája, aki az idézett mondatokat nemcsak úgy bedobta a köztudatba, hanem politikai tanácsnak szánta azokat. Külön kiemelte a Demokratikus Koalíciót, ahol aztán gyorsan meg is fogadták Nagy Attila Tibor tanácsát, és nekiláttak a halálkampánynak.

Hirdetés

A Gyurcsány-párt részéről nem meglepően Dobrev Klára nyilvánult meg először.

Szomorú, hogy a kormányból hiányzik a szakértelem és a bölcsesség. Az is, hogy a kormány tagjaiban szemernyi őszinteség sincs. Ám az igazi szégyen az, hogy az emberség is hiányzik belőlük. A súlyosbodó gyásszal egyre fájdalmasabbá válik a szégyen. A mi dolgunk lesz, hogy lemossuk a gyalázatot.”

Nyilvánvalóan kevés nehezebben értelmezhető mondatot lehet leírni, mint amelyben egyszerre szerepel Dobrev Klára neve és az „emberség” szó, de úgy fest, hogy Gyurcsány Ferenc felesége nincsen megáldva egészséges önkritikával, szóval simán leírja. Az pedig már egy másik történet, hogy a DK hogyan és miképp tud bármiféle „gyalázatot” lemosni.

Dobrev Klárát ismerjük, tudjuk, hogy semmiféle gátlással nincs megáldva. Ez lehet genetikai adottság, illetve a környezeti hatásokkal tarkított jellemfejlődésének eredménye. Milyen gátlást lehet elvárni egy olyan nőtől, akinek Gyurcsány Ferenc a férje?

Hirdetés

Aztán itt van ez a Varga Zoltán nevű most már országgyűlési képviselő, aki azután lett a DK-frakció tagja, hogy a saját ejakuált nemi szervével önmagát fotózó Gréczy Zsolt belebukott egy olyan szexbotrányba, amelynek ő volt az egyetlen résztvevője. Varga – Nagy Attila Tibor legjobb tanítványaként – kitűzte a fekete zászlót a Parlamentre, majd makogott egy videóban, ahol olyan állításokat fogalmazott meg, mint például:

„Ez a gőgös, öntelt, hazug kormánynak, a halálkormánynak.”

„A halál kormánya ahelyett, hogy felkészült volna arra, amire Európa-szerte fel tudtak készülni a kormányok.”

Hirdetés

„Mi elvégezzük helyettük a gyászmunkát.”

Varga Zoltán mondandóját hallgatva úgy tűnhet a nézőknek, hogy a koronavírus áldozatai valójában nem is a világjárvány, hanem Orbán Viktor miatt haltak meg. Ezt a mértékű demagógiát utoljára a kommunizmusban tapasztalhatták a magyar emberek, nincs ebben semmi meglepő, hiszen mégiscsak az utódpárt egyik tagjáról beszélünk. Természetesen Varga is MSZP-s volt, ahogy a legtöbb mai DK-s.

Borzasztóan visszataszító, hogy van Magyarországon egy olyan politikai réteg, amelynek semmi nem drága, még az élet és a halál sem szent nekik.

Hirdetés

Különösen gusztustalan ezeket az eseményeket úgy figyelni, hogy a tanácsadójuk előre elmondta, mihez kell kezdeni.

Az pedig már tényleg mindennek a teteje, hogy a halálkampányt folytató baloldal eddig folyamatosan azok ellen a vakcinák ellen hergelte a magyar közvéleményt, amelyek életet mentenek.

Undorítóak, gátlástalanok, és semmiféle emberség nincs bennük. Egy dolgot azonban meg tudunk ígérni: ezt a temérdek rohadékságot nem fogjuk elfelejteni.

Hirdetés

 Bohár Dániel – www.888.hu

Hirdetés