Jobboldali Médiahírek

Hírexpress, hírblog – Hírek itthonról és a nagyvilágból Önnek!

HírekItton

Dobrev: Több rendőr sérült meg 2006-ban, mint tüntető

Hirdetés

A bolgár nő a kanapén ülve tette fel az i-re a pontot. A férjénél is gusztustalanabb dolgokat említett 2006-ról…

Gyurcsány, Kamu Geri, Fe-Győr András és Jákob után Dobrev is helyet foglalt a homoszexuális blogger, VV Zsolti kanapéján.

Hirdetés

A ZSHOW time nevű YouTube-csatornán a DK alelnöke először nagyapjáról, Apró Antalról értekezett a volt villalakóval. Elmondta, hogy kettős érzelmek fűzik nagyapjához, aki egyrészt nagyon szépen rajzolt – olykor besegített a házifeladatába is –, ugyanakkor „felnőtt fejjel nem tud elvonatkoztatni attól, hogy az a politika, amit ő képviselt, az a hatalom, amiben részt vállalt az elfogadhatatlan”.

VV Zsolti Dobrev Klára apjának titkosszolgálati múltjára is rákérdezett, amire a DK miniszterelnök-jelöltje kacagásban tört ki és azt állította, hogy ez csak a jobboldali sajtó kreálmánya, ami abból adódhat, hogy

„a Dobrev név Bulgáriában olyan, mint nálunk a Kovács”.

Hirdetés

A műsor későbbi részében a 2006-os események is szóba kerültek. Ezzel kapcsolatban Dobrev azt mondta: „politikai értelemben megrázott, feleségként pedig azt tudom mondani, hogy én olyan mélységesen értettem, átéltem és éreztem azt, amit a Feri ezzel a beszéddel el akart mondani. Én mérhetetlenül büszke voltam arra a beszédre”. Elmesélte azt is, hogy nagyon megrettent, miután a 2006-os események következtében pici golyóálló mellényt vittek a gyermekeinek. „Ha jól emlékszem, akkor bementem hányni a fürdőszobába” – mondta. A Gyurcsány Ferenc 2006-os eseményekben betöltött felelősségével kapcsolatos kérdésre Dobrev Klára azt mondta:

„nagyon sok rendőr megsérült, több rendőr sérült meg súlyosan, mint tüntető”.

Forrás: Mandiner

Hirdetés
Hirdetés