Jobboldali Médiahírek

Hírexpress, hírblog – Hírek itthonról és a nagyvilágból Önnek!

HírekItton

Megszólalt a magyargyűlölő Gréczy: „a külhoni magyarokról gondoskodjon csak Románia meg Szlovákia”

Hirdetés

Gyurcsányék újratöltötték a 23 millió románozást: a DK-s Gréczy Zsolt ugyanis az ATV-ben kifejtette, hogy a külhoni nemzettestvéreink azért ne kapjanak hazai vakcinát, mert „minden magyarnak sem jutott még”. Valamint azt is hozzátette, hogy a külhoni magyarokról gondoskodjon csak Románia meg Szlovákia.

A rendszerváltoztatás óta 30 éve volt a baloldalnak arra, hogy az internacionalista múlt után megtanuljon érdemben viszonyulni a nemzeteszméhez. Már a zsigeri elutasításon túl, persze, amit meg nem is kellett elsajátítani, hiszen jött az reflexből. A mögöttünk hagyott három évtizedben ugyanis bárhol, bármikor és bármilyen kontextusban is hangzott el a külhoni magyarok összetétel, balról menetrendszerűen már futott is be románozás-szlovákozás szerelvénye. A vágány mellett pedig vigyáznia kellett mindazoknak, akik szerint az elcsatolt területeken ragadt testvéreink nem csak azért vannak, hogy a szomszédos országokkal való bimbózó külkapcsolatainkról letörjék a rügyet.

Aztán a magyarellenesség vakvágányán robogó baloldal akkor is megkapta az esélyt, hogy állítson a váltóján, mikor az Orbán-kormány a külhoni magyaroknak is állampolgárságot – és ezzel együtt szavazati jogot – adott.Mert ha szívvel nem is, legalább ésszel felérhettek volna arra a 40 centis kilátóra, ahonnan számukra is kristálytisztán kirajzolódik a horizonton, hogy választói csoportokat nem kifizetődő sértegetni. Sem vidékieket, sem külhoniakat.

Hirdetés

Ámde a 30 év mellett a jól felfogott politikai érdek sem volt elegendő ok a baloldalnak ahhoz, hogy lecsatolja magáról a magyarellenességgel jócskán megpakolt vagont. Legalábbis erre enged következtetni Gréczy Zsolt ATV-s szereplése. A gyurcsányista politikus ugyanis azt a kormányzati döntést még helyeselte, hogy a hazánkban élő külföldieket is a magyar vakcinakészletekből oltsák be. A külhoni magyaroktól ugyanezt a lehetőséget azonban elvitatta, ráadásul a 23 millió románozásból már jól ismert érvkészletet felhasználva. Először Gréczy ugyanis azt mondta, hogy miért kapjanak a külhoniak, miközben „minden magyarnak sem jutott még”, majd így folytatta:

„olyan, mintha más államoknak vennénk át a feladatköreit – mit tudom én, Románia, Szlovákia, Ukrajna – hát ott is vannak kormányok, tehát azoknak az állampolgároknak is nekik kéne intézni a vakcinabeadást.”

Helyben vagyunk, Románia gondoskodjon csak a románjairól, Szlovákia meg a szlovákokról, a magyar államnak azonban nem feladata törődni a külhoniakkal. Akiktől Gréczy nemcsak a koronavírus elleni oltást vitatja el, hanem a magyarságukat is, hiszen az érvelése szerint azért ne kapjanak vakcinát, mert „minden magyarnak sem jutott még”.

Hirdetés

Majd mindezt megfejeli még az állampolgárság kérdéskörével is, mintha nem tudná, hogy 2011 óta a határon túliak kérhetik az egyszerűsített honosítási eljárást [a lehetőséggel pedig mostanáig több mint egymillió határon túli magyar élt is – a szerk.].

Azt sajnos nem tudjuk, mi változtathatná meg a baloldal magyarellenességét, de kezdetnek harminc, ellenzékben eltöltött év talán megtenné. Utána esetleg már Gyurcsányék is megértenék végre, hogy a határon túl élő nemzettársaink nem románok és szlovákok, hanem magyarok.

Hirdetés

Forrás: Drót.nfo

Hirdetés