Jobboldali Médiahírek

Hírexpress, hírblog – Hírek itthonról és a nagyvilágból Önnek!

HírekVilág

Előkerült Verhofstadt, ismét Orbánt vette a szájára!

Hirdetés

Orbán Viktor szerint az Európai Parlament zsákutcának bizonyult és szerinte csak ideológiai érdekeket képvisel – erre reagáltak Twitteren az EP liberális képviselői.

Orbán Viktor szombaton A magyar függetlenség napja címmel a szovjet csapatok kivonulásának harmincadik évfordulóján tartott konferenciát. Ezen a rendezvényen hangzott el egy olyan gondolatmenet, melyben felvetette az Európai Parlament radikális reformjának, és helyettesítésének lehetőségét..

A miniszterelnök azt mondta: „az Európai Parlament zsákutcának bizonyult és csak ideológiai érdekeket képvisel, emiatt az lenne a célszerű, ha az EP-be inkább a nemzeti parlamentek küldenének képviselőket”. Hozzátette azt is, hogy „a nemzeti parlamenteknek jogot kell adni arra is, hogy az unió jogalkotási folyamatát megállíthassák, ha úgy tapasztalják, hogy az nemzeti hatásköröket sért.”

Hirdetés

„Tehát Orbán Viktor megkötné az Európai Parlament kezét, ahogy azt már megtette odahaza a magyar parlamenttel, a független médiával, a bíróságokkal, a civil szervezetekkel, a tudósokkal. Jól látható, hogy mindez egy putyini diktatúrához vezet majd előbb-utóbb” – kommentálta a miniszterelnök szavait Guy Verhofstadt, a magyar miniszterelnök egyik legélesebb bírálója.

Forrás: Mandiner

Hirdetés
Hirdetés