Jobboldali Médiahírek

Hírexpress, hírblog – Hírek itthonról és a nagyvilágból Önnek!

HírekItton

Ezek lesznek a „Karácsony-kormány” első intézkedései, ha Gyurcsány is így akarja..

Hirdetés

Karácsony Gergely főpolgármester egy szombati, online közvetített rendezvényen kétszer kilenc pontot ismertetett az úgynevezett 99 Mozgalom programjából.

A Párbeszéd, az MSZP és az LMP által is támogatott kormányfőjelölt az első kilenc pontot úgy összesítette, hogy azok jóvátételt jelentenek az elmúlt tíz évért. Hangsúlyozta, ezeknek a pontoknak a végrehajtását azonnal el lehet kezdeni, és viszonylag gyorsan végig is lehet vinni.

Alább a Karácsony-kormány első intézkedései – ha Feri is úgy akarja

Hirdetés

A főpolgármester megígérte, hogy eltörlik, a „rabszolgatörvényt”, és közösen hoznak létre egy új Munka törvénykönyvét. A politikus kiemelte azt az elképzelésüket, hogy a közmunkások is megkapják a minimálbért.

Cigányoktatás, CEU, szekták

Karácsony Gergely bűnnek nevezte a tankötelezettség korhatárának leszállítását, és közölte: célzott programokat kell indítani a közoktatásból „kiszorított” fiatalok továbbképzéséért. Nemcsak a CEU visszahozataláért kell megtenni mindent, de a magyar felsőoktatás autonómiájának visszaállításának érdekében is – szögezte le. Arra is kitért, hogy felül kell vizsgálni azokat a döntéseket, amelyek elvették a valójában egyházként működő vállalási szervezetektől az egyházi státuszt.

Hirdetés

Az állami fenntartású iskolák működtetését vissza kell adni az önkormányzatoknak, és orvosolni kell azt a helyzetet, hogy az egyházi fenntartású iskolák sokkal több állami pénzt kapnak – mondta. Ezt úgy kell megoldani, hogy megemelik az állami iskolák finanszírozását – tette hozzá az ellenzéki politikus.

Jóvá kell tenni a magyar vidékkel szemben elkövetett bűnöket, és felül kell vizsgálni a földprivatizációs pályázatokat – szögezte le Karácsony Gergely.

A miniszterelnök-jelölt arra is kitért, hogy mindenki számára meg akarják nyitni a trafiküzemeltetés lehetőségét.

Hirdetés

A nyugdíjrendszer kapcsán sok mindent jóvá kell tenni, de nagyon fontos orvosolni a rokkantnyugdíjasokkal szembeni kártételeket – fogalmazott.

Az újabb kilenc pontra áttérve azt mondta, beszélni kell az elmúlt egy év problémáiról és azok jóvátételéről is.

A kilenc programelemből a legtöbb megvalósítható lenne az uniós helyreállítási alapból – közölte.

Hirdetés

És az osztogatás

Karácsony Gergely bejelentette, hogy újraindítási támogatást készülnek nyújtani azoknak a kis- és közepes vállalkozásoknak, amelyeknek nagymértékben csökkent az árbevétele a koronavírus-járvány idején. Azt is javasolta, hogy két évig mentesüljenek a szociális hozzájárulási adó megfizetése alól azok a kisvállalkozások, amelyeknek a bevétele ötven százalékkal csökkent a pandémia idején.

Az álláskeresési járadék folyósítását kilenc hónapra kell emelni, és utólag kárpótolni kell azokat, akik csak három hónapig kapták ezt a támogatást, mert a magyar munkaerőpiacon most nem lehet három hónap alatt elhelyezkedni – szögezte le.

Hirdetés

Utólag szintén kárpótolni kell azokat a munkavállalókat, akinek a járvány alatt azért kellett táppénzre menniük, mert máshogy nem lehetett megoldani a helyzetüket – közölte Karácsony Gergely. Szóban nem tért ki rá részletesen, de a beszéd alatt kivetített programpontban azt írták, hogy a járvány során igénybe vett táppénzt utólag kiegészítik száz százalékra.

Az egészségügyi és a szociális dolgozók fantasztikus munkáját egyszeri támogatással kell megköszönni – mondta a főpolgármester. A kiírás szerint a két ágazat dolgozóinak egyszeri 500 ezer forintos támogatást adnának.

A Párbeszéd társelnöke azt mondta, orvosolni kell, hogy „a kormány elképesztő lyukat ütött az önkormányzatok működésén” az elvett iparűzési és gépjárműadóval. Karácsony Gergely azt is megígérte, hogy eltörlik a különleges gazdasági övezeteket.

Önkormányzati adóztatás

„Lehet, hogy a Tiborcz-adót majd átnevezem, és leveszem a z betűt, és akkor nem Tiborcz Istvánról fog szólni, hanem Tiborc panaszát fogja képviselni a politikában” – fogalmazott, amikor az utolsó programpontra tért át.

Az önkormányzatok számára forrást kell találni, ezért a félmilliárd forintnál értékesebb vagyonok önkormányzati megadóztatása helyes dolog – tette hozzá. A járvány és a válság nem egyformán hatott mindenkire, nagyon sok vállalkozás küzd a fennmaradásért, nagyon sok pedig elképesztő módon gyarapodott az elmúlt években – emelte ki.

Akik a járvány idején extraprofitra tettek szert, akik megerősödtek, azoknak hozzá kell járulniuk ahhoz, hogy a jóvátételi alapot feltöltsék, ezért bevezetik a „Mészáros-adót” is, méghozzá azokra a vállalkozásokra, amelyek az elmúlt év haszonélvezői voltak – mondta Karácsony Gergely.

Ezek azok az első intézkedések, amelyeket a következő kormánynak, „mondjuk úgy, hogy egy következő Karácsony-kormánynak” meg kell tennie, hogy Magyarország újra mindannyiunk közös otthona legyen – szögezte le.

Végül közölte, hogy az elkövetkező hetekben, kilenc területre fókuszálva, bemutatják azokat a további programokat, amelyek szintén Magyarország újraegyesítését szolgálják.

A rendezvényen több meghívott vendég is részt vett, közülük az első Sudár Orsolya, a Szikra Mozgalom elnökségi tagja volt, aki azt mondta, hogy a bérek rendezése, a szegénység és lakhatás, valamint a dolgozói jogok olyan kérdések, amelyekre most nem lehet nem politikai választ adni.

Bod Péter Ákos közgazdász, a Magyar Nemzeti Bank volt elnöke arról beszélt, hogy amikor a korrupciót elkövetik, akkor annak még nem látszik a hatása.

Nemény András, Szombathely polgármestere leszögezte, egy esetleges kormányváltás után világos, kiszámítható finanszírozást és jogköröket kell adni az önkormányzatoknak.

Polyák Gábor, a Mérték Médiaelemző Műhely vezetője kijelentette, az autonómia önállóságot jelent, egy olyan helyzetet, amely nem függ a „pénzosztó, kegyosztó” kormányzattól.

Kordás László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke negatívnak nevezte a koronavírus-járvány kormányzati kezeléséről szerzett tapasztalatikat.

(MTI)

Hirdetés