Jobboldali Médiahírek

Hírexpress, hírblog – Hírek itthonról és a nagyvilágból Önnek!

HírekItton

Budai Gyula keményen nekiment Gyurcsány feleségének

Hirdetés

Budai Gyula kemény bejegyzésben ment neki Gyurcsány Ferenc feleségének. Az ismét Magyarország ellen kampányoló Dobrev Klárát a fideszes politikus a baloldal legnagyobb ellenségével tette helyre: tényekkel.

Mint ismert Dobrev Klára ismét Magyarország ellen kampányol Brüsszelben. Gyurcsány Ferenc felesége, most azt követeli, hogy az uniós támogatások elosztásának jogát vegyék el a magyar kormánytól. Erre reagált bejegyzésében Budai Gyula, aki emlékeztette a DK miniszterelnök-jelölt-jelöltjét, hogy éppen az ő irányítása alatt a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség 2003 és 2009 közötti időben, az unióból érkező 12 ezer milliárd forintot kezelő informatikai rendszert, egy magáncégnek, a Welt 2000 Kft-nek adta át. Dobrev vezetése mellett az NFÜ nyolc szerződést kötött a Welt 2000 Kft.-vel, a szerződéseket a Welt 2000 Kft-vel a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség nevében az a Heil Péter kötötte meg, aki 2010 után a Dobrev-Gyurcsány érdekeltségébe tartozó Altusnál kapott munkát.

Hirdetés

A Dobrev-Gyurcsány család, a közbeszerzési szabályokat kijátszva, kiszervezték az uniós források kifizetését, ellenőrzését és könyvelését egy magáncégnek, amely olyan “remekül sikerült”, hogy az Európai Bizottság elmarasztalta Magyarországot, és 18 milliárd forint visszafizetésre kötelezte! Az ügyben jelenleg is nyomozás folyik! Na ez a Dobrev Klára okoskodik és most azt találta ki, hogy az uniós források elosztását vegyék el az Orbán-kormánytól!

– írta posztjában Budai, aki egyúttal arra is fel hívta a bukott miniszterelnök feleségének figyelmét, hogy ha korrupciós ügyeket keress nézzen szét a koalíciós partnerei körül is, hiszen Cseh Katalin után már nem csupán a NAV, de az OLAF is nyomozást indított.

Kedves Dobrev Klára! Szerintem először Cseh Katalintól kellene megkérdezni, hogy hova tűnt az a 4.8 milliárd Uniós támogatás, amelyben már a NAV is nyomoz, és az OLAF is vizsgálódik, de a legjobb lenne, ha válaszolna azokra a kérdésekre, hogy miért is kellett kiszerveznie az Uniós támogatások kifizetését a Welt 2000 Kft -be?! Én tudom a választ, és Ön!!?

Hirdetés

– tette fel a kérdést a fideszes képviselő, Dobrev Klára válaszát mi is várjuk.

Forrás: Pestisracok.hu

Hirdetés
Hirdetés