Jobboldali Médiahírek

Hírexpress, hírblog – Hírek itthonról és a nagyvilágból Önnek!

HírekItton

Szanyi szerint az egyetlen járható út a Kádár János-terv!

Hirdetés

Kádár János-terv néven ismertette 2022-es választási programját Szanyi Tibor pártja a II. Munkás Büszkeség Napján. Az Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom (ISZOMM) a többi ellenzéki párttól külön, önállóan indul a választásokon.

Eljött az ideje a tisztánlátásnak: a Magyar Országgyűlésben, illetve az oda tartó pártok között az ISZOMM-on kívül nincs baloldali, tehát rendszerkritikus erő– közölte a párt. Mint írják, az Orbán-kormánynak mennie kell, mert szinte minden szolidaritást kiölt a magyar népből. A kihívó ellenzéki tömb viszont alig kínál többet, szociális értelemben tán még annyit sem, mint a hatalmon pöffeszkedők – folytatják.

Az ISZOMM úgy véli,

Hirdetés

a mai Magyarországnak korunk szocializmusa jelent alternatívát, amit a párt a Kádár János-tervbe foglalt. Ez az igazságosság és a szociális felemelkedés terve.A párt legalább 5 százalékos szavazati arányt célozva az Országgyűlésbe készül, hogy a dolgozó milliók véleményét is eljuttassa a döntéshozókhoz.

A másfél éve alakult párt mottója, A krumplileves legyen krumplileves! is jelzi a program alapelveit, melynek főbb pontjai:

– nettó 250 ezer forintos minimálbér,

Hirdetés

-az egészségügy, az oktatás és a rendvédelem területén ennél magasabb, nettó 350 ezer forintos ágazati minimálbér,

-új jövedelmi forma, a szociális minimumjövedelem bevezetése,

-legalább 150 ezer forintos öregségi nyugdíj,

Hirdetés

-a hitelkárosultak helyzetének a rendezése és

-a választói korhatár leszállítása 16 életévre.

Hirdetés

Hirdetés