Jobboldali Médiahírek

Hírexpress, hírblog – Hírek itthonról és a nagyvilágból Önnek!

HírekItton

Jogos védelem: felmentő ítélet született a nádasdladányi emberölés ügyében

Hirdetés

Jogos védelemre hivatkozva felmentette az emberölés bűntett vádja alól a Székesfehérvári Törvényszék pénteken első fokon, nem jogerősen azt a férfit, aki 2019-ben halálra késelt egy másik férfit a Fejér megyei Nádasdladányban.

A törvényszék az MTI-vel azt közölte: a bíróság a jogos védelem körében kialakult joggyakorlatra hivatkozva mondta ki ítéletét, miszerint a jogtalan támadás elhárításának kockázatát a támadónak kell viselnie, illetve a jogtalan támadással szemben nem vitatható az elhárítás szükségessége.

A vádlott és védője tudomásul vette az ítéletet, az ügyész fellebbezett a döntés ellen. A másodfokú eljárást a Győri Ítélőtábla folytatja le.

Hirdetés

A vádirat szerint 2019 júniusában egy nyilvános rendezvény sátrában a két férfi között szóváltás alakult ki. A sértett a vádlott arcába fejelt, majd bántalmazni kezdték egymást. A biztonsági személyzet kivezette őket a sátorból, ám ott ismét egymásnak ugrottak, újra a biztonsági őrök választották szét őket. A sértett a barátjával elment a helyszínről, de a vádlott utánuk ment és verekedést kezdeményezett. A sértett barátja ököllel megütötte a vádlottat, aki elszaladt és elrejtőzött, de a sértett utánafutott. A vádlott ekkor előugrott és késsel kétszer megszúrta őt. A sértett a helyszínen meghalt.

A vádirattal szemben a bíróság azt állapította meg, hogy a vádlott mindvégig jogos védelmi helyzetben volt, például az őt ért bántalmazás után elszaladt a helyszínről, egyértelmű jelét adva annak, hogy nincs semmiféle támadó szándéka. Később a sértett a vádlottat utolérte, hátulról ököllel a fejét ütlegelte, megragadta a nyakát, közben azt kiabálta, hogy „megdöglesz”, „megöllek”; eközben vette elő a vádlott a zsebkését, és azzal hátrafelé kifordulva szúrta meg kétszer a sértettet.

Hirdetés
Hirdetés