Az ellenzék 2020-ban és 2021 elején azt állította, a Szputnyik-V vakcina „emberkísérlet„, és ha azt valaki beadatja, akkor lebénul a karja.

Azzal a természetességgel hazudoztak, ahogyan mindenről szoktak. De ez a hazudozás azért volt végtelenül aljas, mert emberéleteket veszélyeztetett.

Vagyis az ellenzék akkor is inkább a hazudozó hergelés eszközéhez nyúl, ha életveszélyben voltak a magyarok.

Hirdetés

Az orosz egészségügyi miniszter most elárulta, hogy a magyar fél kiemelkedő hatékonyságról árulkodó adatokat küldött Oroszországba a Szputnyik-V vakcináról.

A miniszter elmondta, hogy a több mint egymillió orosz vakcinával oltott magyar között most sem haladja meg a 3-4 százalékot a fertőzöttek aránya, és mindössze 0,4 százalékuk lett súlyosabban beteg.

És a halálesetek is extrémen ritkák, mondta az orosz tárcavezető.

Hirdetés

Forrás: Bennfentes.net