Kiskorú lányt erőszakolt, betegeit molesztálja egy jemeni háziorvos, mégis praktizálhat – nem Szanaában, hanem Budapesten

Hirdetés

A Blikk arról ír, hogy információik szerint a jemeni származású férfi úgy praktizálhat hosszú évek óta, hogy nyomozás indult ellene egy 14 év alatti lány megerőszakolásáért.


Illusztráció: doctors.ajc.com

A doktorral szemben szexuális erőszak és személyi szabadság megsértése miatt indult eljárás, ám végül azt megszüntették. A lap úgy tudja, a férfi 2016-ban egy buszon ismerkedett meg egy kiskorú, mentálisan beteg lánnyal, akit elcsalt magához, majd a beleegyezése és akarata ellenére háromszor is megerőszakolta. A lány feljelentést tett, és az általa elmondottak alapján a nyomozás elindult. Később azért szüntették meg, mert a lány 2018-ban véget vetett az életének, az ő beszámolóján kívül pedig nem volt más bizonyítéka a nyomozó hatóságnak…

Hirdetés

A lapnak az egyik egészségügyi dolgozó elmondta, hogy az orvos lábán nyomkövető volt, és folyamatosan téma volt, hogy a férfit nem szabad egyedül hagyni női páciensekkel, mert tapogatja őket, ahol csak lehet.

A férfi, mint azt a Fővárosi Főügyészség két héttel ezelőtti közleménye is tartalmazza, idén július 21-én egy budapesti rendelőintézetben a vizsgálóágyon fekvő, kiszolgáltatott helyzetben lévő női beteget összevissza fogdosta. Az asszony panasszal élt az orvossal szemben, a történtekről a Nemzeti Védelmi Szolgálat is értesült. Az NVSZ feljelentést tett a Budapesti Rendőr-főkapitányságon, ahol elindult a nyomozás szexuális kényszerítés gyanúja miatt.

A lap szerint egyébként az orvos lábán azért volt nyomkövető volt, mert egy vele szemben szintén szexuális kényszerítés miatt folyó korábbi eljárásban bűnügyi felügyelet alatt állt. Dolgozni pedig úgy tudott, hogy nem kizárólag az otthonára szólt a személyi szabadság korlátozása, hanem az egész országban szabadon mozoghatott. Ez az ügy már a bíróság előtt van, mert az ügyészség márciusában benyújtotta a vádiratot.

Hirdetés

A Blikk megkereste a Magyar Orvosi Kamarát, miképp dolgozhatott az orvos nyomkövetővel a lábán, tudott-e a munkáltató az ellene folyó eljárásokról, illetve indult-e vele szemben etikai vizsgálat. A kamarától mindhárom kérdésünkre ugyanazt a választ kapták: “nincs erről információnk”…

atv nyomán