Jobboldali Médiahírek

Hírexpress, hírblog – Hírek itthonról és a nagyvilágból Önnek!

HírekItthon

Oltóponton dolgozó bérlőt lakoltatnak ki Niedermüller Péterék

Hirdetés

Baloldalról támadják a DK-s polgármester által vezetett önkormányzatot, amiért a járvány idején felmondták egy kórházi dolgozó bérleti szerződését. Az Utcajogász Egyesület lapunk számára eljuttatott közleménye szerint az oltóponton dolgozó férfival szóba sem állnak a Niedermüller Péter vezette hivatalban. A Gyurcsány-párti polgármester korábban is bizonyította, hogy a kilakoltatások terén nem ismer tréfát.

Miközben az önkormányzat politikailag fontos helyiséggazdálkodási ügyekben azonnal megmozdul, a lakásvesztéssel fenyegetett lakóival szóba sem áll – írta a DK-s vezetésű hetedik kerülettel kapcsolatban lapunk számára eljuttatott közleményében az Utcajogász Egyesület. Az alapvetően baloldali tematikával működő ingyenes jogsegélyszervezet szerint a Niedermüller Péter vezette önkormányzat a járvány idején mondta fel egy kórházi dolgozó bérleti szerződését.

Közleményük szerint a több mint húsz éve erzsébetvárosi önkormányzati lakásban lakó férfi hozzájuk fordult segítségért, mert az önkormányzat a bérletidíj-tartozása miatt felmondta a lakásbérleti szerződését és pert indított ellene.

Hirdetés

„Az oltóponton dolgozó férfi sem a fizetési felszólítást, sem a felmondást nem kapta meg, így a bíróságtól értesült először a saját kilakoltatásáról” – állítja az Utcajogász Egyesület.

Tájékoztatásuk szerint a férfival szóba sem állnak az önkormányzatnál, mint írták; hiába keresték fel többször az önkormányzat vagyonkezelőjét az adósság részletekben való rendezése érdekében, próbálkozásaik eredménytelenek maradtak. Nemcsak a szerencsétlenül járt oltóponton dolgozó bérlő, hanem az egyesület jogászai is próbálkoztak.

Tavasszal keresték az önkormányzat vagyongazdálkodási irodáját, kétszer írtak hivatalos levelet Szücs Balázs (Momentum–DK–MSZP–PM–LMP) alpolgármesternek, nyáron pedig a perben egyezségi ajánlatot tettek az önkormányzatnak. „A hivatalos megkeresések ellenére az önkormányzattal sehogy nem lehetett felvenni a kapcsolatot egy ember lakásvesztésének megelőzése érdekében, ugyanis senki nem érzi illetékesnek magát a kérdésben” – fogalmaznak a kommünikében.

Hirdetés

Az utcajogászok szerint az általuk most ismertetett eset nem egyedi. Állításuk szerint október 17-én  külön levélben fordultak Niedermüller Péter DK-s polgármesterhez, hogy felhívják a lakók számára hátrányos szabályozás problémáira a figyelmét.

Szerintük az egyik ilyen probléma, hogy nem világos, lakásügyekben melyik szerv illetékes.

Emlékeztettek arra is, hogy az önkormányzat passzivitása különös, hiszen az elmúlt időszakban több más esetben is gyorsan tudott reagálni helyiségigényekre. Az Utcajogász szerint kívánatos lenne, hogy az önkormányzat azoknak a lakóknak az ügyében is gyorsan lépjen, akiket az utcára kerülés fenyeget. „Ha azonban az önkormányzat nem hajlandó András ügyében egyezséget kötni, az Utcajogász önkéntes ügyvédei akár az Alkotmánybíróságig is elviszik az ügyet” – hívták fel a figyelmet.

Hirdetés

Az ügyben megkerestük Niedermüller Péter titkárságát is, a választ hétfőre ígérték.

Niedermüller, a nagy kilakoltató

Két évvel ezelőtti megválasztása óta a hetedik kerületet vezető polgármester már többször is azzal került be a hírekbe, hogy különböző önkormányzati tulajdonú épületeket könyörtelenül tisztított meg, kilakoltatva a használókat. Év elején így jártak például Európa egyetlen zsidó televíziója, a Heti TV munkatársai is, akiknek a Wesselényi utcából kellett költözniük, ők végül egy kerülettel arrébb, a Bajza utcában találtak új helyet maguknak. Nem sokkal később a Száztagú Cigányzenekarral is közölte a DK-s kerületi vezetés, hogy tizenkét év után nekik is távozniuk kell a Wesselényi utcai ingatlanból. Rajtuk a budafoki fideszes polgármester segített; a 22. kerületben hamar új próbahelyet tudtak találni.

Hirdetés

Más, a baloldal számára fontos ügyekben Niedermüllerék szeretnek nagyvonalúnak tűnni. Vélhetően az Utcajogász Egyesület is arra utalt idézett közleményében, hogy a Freeszfe Egyesület számára az első adandó alkalommal működési helyszínt kínáltak fel. Akkor egyébként egy zeneiskola korábbi pályázatát érvénytelenítették, hogy legyen hely a Színművészeti Egyetemet elhagyó hallgatóknak.

Forrás: MNO

Hirdetés

Hirdetés