Jobboldali Médiahírek

Hírexpress, hírblog – Hírek itthonról és a nagyvilágból Önnek!

HírekItthon

Orbán nem zárja ki a lezárásokat

Hirdetés

Orbán Viktor rendkívüli bejelentéseket tett a rádió interjújában, ezek minden magyart érintenek!

A miniszterelnök szerint a harmadik oltás “biztosan életmentő”.

Az esetleges szigorításokról, zárásokról azt mondta: “nem döntjük el előre, mit fogunk csinálni: semmit sem zárok ki, minden rosszra fel kell készülni”.

Hirdetés

Azt is mondta: “a zárás csak lassítás”, az “igazi megoldás a harmadik oltás”.

A gyermekek oltásának lehetőségéről azt mondta, várták, hogy mit mondanak a szakemberek.

“A világ nagy tudós közösségei dolgoznak ezen”, miközben “az oltásellenesek mindenféle őrültséget próbálnak velünk elhitetni”.

Hirdetés

“Az eszközeink megvannak, az ágyak, lélegeztető gépek és vakcinák, orvosságok rendelkezésre állnak” – mondta.

Hozzátette: Egyelőre az ember is elég, járványkórházat is meg tudnak nyitni, az egészségügyben dolgozók pedig garanciát jelentenek arra, hogy a rendszer “nem omlik össze”.

Szerinte a tőlünk Nyugatra fekvő országok járványkapacitása “sokkal kisebb, mint Magyarországé”.

Hirdetés

Ezeket a kapacitásokat “vésztartalékként” a jövőben is fenn kell tartani.

 

Hirdetés

Hirdetés