Jobboldali Médiahírek

Hírexpress, hírblog – Hírek itthonról és a nagyvilágból Önnek!

HírekItthon

Karácsonykor ölt meg egy anyát egy BMW-s „versenyző” – a szentestét ő már otthon tölthette

Hirdetés

Azt mondta a mentőknek, ne a nővel foglalkozzanak, ő már úgyis meghalt.

Szenteste óta vigasztalhatatlanul sír az a 10 éves kisfiú, akinek édesanyja egy brutális balesetben vesztette életét az ünnep délutánján.

Az édesapa közös gyermekükkel, Ábellel díszítette a karácsonyfát, Viktória pedig éppen a fiú ajándékával tartott hazafelé, amikor szabályosan közlekedő autójába a Soroksári úton irdatlan sebességgel belecsapódott egy BMW. A kocsi 22 éves sofőrje a barátjával versenyzett, valószínűleg ezért nem vette észre a piros lámpánál várakozó édesanyát. Viktóriának esélye sem volt a túlélésre, az ütközés pillanatában meghalt, írja a Blikk.

Hirdetés


A lámpánál álló kocsiban (háttérben) ülő asszonynak esélye sem volt a túlélésre, azonnal meghalt (fotó: budapestkornyeke hu)

– Ezt nem lehet feldolgozni – mondta a lapnak Viktória párja, Kálmán. – Annyira boldogok voltunk együtt, erre most minden egy szemvillanás alatt tönkrement. Nemrégiben költöztünk Soroksárra, nagyon örültünk az új háznak, ahol a szerelmem egyik álmát megvalósítottuk. Építettünk egy pici varrodát neki, mert mindig ezt szerette volna. A kisfiunk a baleset óta csak sír, és az édesanyját keresi. Zokog és azt ismételgeti, hogy neki már nincs anyukája. A házban sem tudott megmaradni, mert minden az anyukájára emlékezteti. Egy volt kolléganőmnél aludt, akitől megkérdezte: „hívhatlak anyának?” A szívem szakad meg Ábel miatt és azért is, mert elvesztettem életem párját.

A Szabó család nagyon készült az ünnepekre, a szülők izgatottan várták, hogy gyermekük mit szól majd az ajándék laptophoz. Viktória már beszerezte a meglepetést, azzal tartott hazafelé, amikor megtörtént a tragédia.

Hirdetés

A 22 éves vétkes sofőr nyári gumikkal száguldozott az ónos esőben, versenyzőtársának pedig jogosítványa sem volt. A „fiatalembert” a rendőrség hazaengedte, már a szentestét is otthon töltötte.

– Fadíszítés közben csöngettek, akkor mondták meg a rendőrök, hogy a szerelmem meghalt. Azt hittem, megnyílik alattam a föld. Viki szintes összes szerve összeroncsolódott, azonnal meghalt. Azt hallottam, hogy a sofőr képes volt azt mondani, hogy ne a nővel foglalkozzanak a mentők, ő már úgyis meghalt, hanem vele. Az eszem megáll! Miközben neki csak könnyebb sérülései voltak. Nem vagyok bosszúálló, és látni sem akarom ezt az embert, de remélem, a bíróságtól megkapja majd méltó büntetését. Tönkretett egy családot. Mindkettőnknek a második házassága volt ez, 14 éve pont szenteste költözünk össze. Viki előző házasságából született lánya most a legnagyobb segítségem, ő segít mindenben. De ami velünk történt, arra nincs gyógyír vagy segítség – zokogta Kálmán.


Fotó: Varga Imre

Hirdetés

A bulvárlap szerint a 22 éves sofőr a BMW-k és a száguldás szerelmese, a legnagyobb közösségi oldalon több autós csoportban is aktív tag. (Ha tudja valaki, kiről van szó, természetesen várjuk az adatait.)

Ha bebizonyosodik, hogy a balesetet okozó sofőr versenyzett, az mindenképpen súlyosbító körülménynek számít majd a bírósági ítélet meghozatalakor.

– Egyáltalán nem mindegy a minősítés szempontjából, hogy valaki milyen körülmények között követte el a halált okozó közúti gondatlan veszélyeztetést. A versenyzés különösen súlyos megítélés alá esik, hiszen a sofőr maga döntött úgy, hogy szabálytalanul közlekedik autójával – közölte a lappal az ügytől független ügyvéd, dr. Györei Péter.

Hirdetés

Hirdetés