Jobboldali Médiahírek

Hírexpress, hírblog – Hírek itthonról és a nagyvilágból Önnek!

HírekItthon

Megint jó szolgálatot tettek Jakabék a csapatnak: nekik köszönhető a brutális Fidesz-előnyt mutató felmérés

Hirdetés

Csütörtök este Kunhalmi Ágnes, az MSZP társelnöke volt az ATV Egyenes Beszéd vendége. A műsorban az ellenzék vezetői által belső használatra rendelt felmérés kapcsán, mely miatt másfél napja mossa a padlót a ballibekkel még a saját sajtójuk is, azt mondta:

semmilyen realitása nincs a 444.hu-n megjelent közvélemény-kutatásnak, amit felelőtlenség volt ilyen formában lehozni.

A társelnök megerősítette, hogy a kutatás a jobbikos Iránytű Intézettől származik, viszont szerinte se ő, se a többi ellenzéki pártelnök nem látta.

Hirdetés

És meg is fogja köszönni Petinek, ebben biztos lehet 🙂

Úgy tudja, hogy Márki-Zay Péter sem kapta meg, valamint kifejtette, hogy „irreális” az eredmény, ugyanis „3,6 millió szavazója sosem volt a Fidesznek”.

Hirdetés

Ajtós Ági szerint azért sincs realitásalapja a kutatásnak, mert az egyesült ellenzék, „a falvakban is elérte az egyharmadot, ami nagyon jó eredmény”.

Rónai Egon azon kérdésére, hogy Kunhalmi megkapta-e az anyagot, a társelnök egy határozott „Nem!”-mel reagált. Hozzátette ékes magyar nyelven:

de nem is értem a 444-et. Hát leírja, hogy pártelnökként, én is, kijózanítólag hatott-e rám. Hát micsoda? Hát nem hívott fel a 444 bármelyik pártelnöktársamat? Mert ha engem nem hívnak fel, megértem…

Hirdetés

Frissítés: Márki-Zay a szivárogtatót keresi

– A kérdés számomra az, hogy vajon ezen az oldalon kinek állt érdekében kiszivárogtatni ezt az eredményt – erről beszélt Márki-Zay Péter miniszterelnök-jelölt a napvilágot látott közvélemény-kutatás kapcsán.

Mi sem tudjuk, de Jákob Peti disznóvágáson volt, alibije van:

Hirdetés

A Magyar Hang megkeresésére Márki-Zay Péter komolytalannak nevezte a kutatást. Hangsúlyozta, azért nem fizettek egyetlen fillért sem, illetve hogy az nem reprezentatív, mert a billegő körzetekben más céllal készült egy felmérés, amelyben egyéb témák mellett a pártok népszerűségére is rákérdeztek a készítők, innen származhatnak a 444.hu-n megjelent adatok.

– Én magam sem kaptam meg a kutatás összefoglalóját, annak létezéséről is csak a sajtóból értesültem. De igazából nem is ez a kérdés számomra, hanem az, hogy vajon ezen az oldalon kinek állt érdekében kiszivárogtatni ezt az eredményt. Mert az az ember biztos nem az ellenzék győzelmén dolgozik. Botka László esetére emlékeztet az ügy, amikor a választás előtt mintegy fél évvel a baloldal gyenge támogatottságát mutató közvélemény-kutatás közzétételével igyekeztek lemondásra késztetni a szocialisták miniszterelnök-jelöltjét – tette hozzá a politikus.

Hirdetés

Márki-Zay Péter nem nevezte meg a kutatás készítőit, azt azonban elmondta, a hozzájuk eljutott információk szerint a Fidesz belső felmérései egészen más képet, az ellenzék előnyét mutatják, ahogy egy másik, ma megjelent kutatás is. Szerinte ezért nem véletlen, hogy a kormánypárt soha nem látott osztogatásba kezdett. Tizenkét év ígérgetése után nagyon helyesen megemelte a minimálbért, adókedvezményt adott a pályakezdőknek, megemelte a közmunkások és több szakma béreit, és végre teljesítette 2006-os ígéretét a 13. havi nyugdíjról, amire mostanáig nem volt elég három kormányzati ciklus.

A politikus elismerte, kicsit lassú az ellenzék összecsiszolódása, de halad. Ugyanakkor közös programjuk számos elemét már közzétették, illetve nemsokára kész lesz a közös arculat, amelyet hamarosan megismerhet a nagyközönség is.

A lap megkereste Ember Zoltán „politikai elemzőt”, az érintett Iránytű Intézet munkatársát, aki azonban – nem is értjük, miért, de – nem kívánta kommentálni a hírt.


4. frissítés: még Vásárhelyi Mária is szükségét érezte a hiteltelenítési kísérletnek

Most éppen futótűzként terjed a médiában egy no name közvéleménykutatás, amely szerint a fidesz 14 százalékponttal vezet az ellenzéki lista előtt. Miközben egy hónappal ezelőtt – az összes hitelesnek tekinthető intézet szerint – még az ellenzéki lista vezetett néhány százalékkal. Ilyen drasztikus változás egy hónap alatt csak akkor következhetne be, ha valami egészen drámai dolog történt volna az ellenzék soraiban, pl. kiderülne, hogy MZP szabadidejében óvódákba jár nem átalakító műtéteket végezni, vagy ha a fideszről bebizonyosodna hogy ő a Jézuska. És olyasmi sem fordult még elő a közvélemény kutatások történetében, hogy mindössze 12 százalék legyen bizonytalan vagy rejtőzködő. Ez az egy szám önmagában hitelteleníti az egészet. És bár igaz, hogy az ellenzék is elég gyenge teljesítményt nyújtott az előző időszakban, de azért a fideszre is elég rossz idők járnak, minden nap kipattan egy hatalmas korrupciós botrány, Orbán minden nemzetközi „barátkozási” próbálkozása teljes kudarcot vall, infláció, forint gyengülés, benzin áremelkedés stb. Nem véletlen, hogy a kutatást senki nem vette a nevére. Nemcsak azt nem tudjuk, hogy ki készítette, hanem azt sem, hogy milyen mintán, milyen módszerrel, mikor stb. Ez így nem közvéleménykutatás! Ez így a legszimplább politikai manipuláció. És a mértékadó sajtónak nem lenne szabad egyetlen olyan kutatás eredményeit sem közölni, amelyet nem hitelesítenek azok az alapvető standardok, amelyekből kiderülnek az eredmények keletkezési körülményei. Ez is a sajtóetikai minimumok közé tartozik! Ez az egész így csak egy ócska fake news, amely elérte célját.

(ATV – Mandiner – Magyar Hang nyomán)

Hirdetés