Jobboldali Médiahírek

Hírexpress, hírblog – Hírek itthonról és a nagyvilágból Önnek!

ÉrdekességekHírek

A galaci nyugdíjas tanárnővel levélben közölték, hogy meghalt

Hirdetés

A vízszolgáltató ezzel indokolta, hogy törli szerződését, majd kérte halottnak hitt ügyfelét, jelenjen meg ügyfélszolgálatán.

A romániai sajtó alapján a Főtér számolt be arról, hogy egy 70 éves nyugdíjas tanárnő a minap nagyon meglepő és ijesztő levelet kapott a galaci vízszolgáltatótól.

Közölték vele, felbontják a nevére kötött szerződést, mert elhalálozott. Ehhez képest felkérték a „tisztelt címzettet”, hogy öt napon belül  jelenjen meg a szolgáltató székhelyén, tisztázza a helyzetet, ellenkező esetben lekapcsolják a hálózatról.

Hirdetés

Az idős hölgy besétált az ügyfélszolgálatra, közölte, ő még él, és a jövőben is élni szeretne vízközmű szolgáltatásával. Ekkor derült ki, hogy egy hivatalnok tévedésből az édesanyja adataival dolgozott, aki valóban elhunyt, már 2013-ban.

A Főtér szerint felvetődik, hogy az azóta eltelt kilenc évben a szolgáltatónak miért nem volt problémája ügyfelével. A galaci polgármesteri hivatalnál azt ígérték a nyugdíjas tanárnőnek, hogy máskor jobban odafigyelnek a „részletekre”.

Az abszurd történetről először hírt adó Viata Libera szerint az idős nő Vízkereszt napján elment a templomba, hogy egészségért, hosszú életért imádkozzon, és amikor hazaért akkor találta meg a postaládájában az értesítést, amelyben feketén-fehéren leírták, hogy meghalt. Az asszony a lapnak azt mondta, furcsállja a tévedést, hiszen mindig pontosan fizet, a szerződés pedig édesanyja halála óta az ő nevére szól.

Hirdetés
Forrás: 24.hu

Hirdetés