Jobboldali Médiahírek

Hírexpress, hírblog – Hírek itthonról és a nagyvilágból Önnek!

HírekItthon

A jobbikos Potocskáné bosszút állna a somogyi falvakon, mert azok nem kérnek belőle

Hirdetés

Egy somogyi polgármester sz*rkeverőnek nevezte Potocskánét, mire a jobbikos politikus kikérte a falvak pályázati anyagait, hogy nyomozni kezdhessen ellenük.

A Drót.info írta meg elsőként a hírt, hogy a 419 fős Somodor polgármestere a következő mondattal osztotta ki a közmeghallgatásra balhézni érkező Potocskáné Kőrösi Anitát: Nézze, asszonyom, önt minden településen ezért nem fogadják szívesen a kollégáim, mert mindenhol ugyanezt csinálja. Csak a sz*rt keveri.

A Jobbik alelnökének pedig – mintegy önbeteljesítő jóslatként – sikerült bebizonyítania, hogy a polgármester sz*rkeverésre vonatkozó kijelentésével kiszimatolta a valódi szándékot. A Sonline ugyanis megtudta, hogy Potocskáné közérdekű adatigényléssel kikérte a települések – köztük természetesen Somodor – fejlesztési pályázatainak teljes dokumentációját. Nem kevés adminisztratív terhet róva ezzel az amúgy is elfoglalt önkormányzati dolgozók nyakába.

Hirdetés

Azt már akkor is sejtettük, hogy a havi 1,7 millió forintos fizetésből tengődő Potocskáné nem igazán érti az országgyűlési képviselők feladatkörét, amikor egy álmos csütörtök délelőttön megosztotta, hogy aznap ő takarít meg bablevest főz. Pedig akár a köz javát is szolgálhatta volna, és mondjuk csinálhatott volna valami társadalmilag hasznosat is. Kénytelenek vagyunk viszont helyesbíteni magunkat, hiszen a házimunkával legalább nem ártott senkinek, és nem akadályozta egyetlen somogyi település munkáját sem. Szemben a jelenlegi akciózásával és szereptévesztésével. Potocskáné ugyanis most éppen azt játssza, hogy ő a nyomozó hatóság, és majd jól tetten éri a lopós önkormányzatokat. (Ha most tippelnünk kellene, akkor azt írnánk, hogy a bableves főzése közben valószínűleg Columbo mehetett a tévében.)

Potocskáné valódi szándéka tehát amilyen nyilvánvaló, olyan messziről bűzlik, hogy ő most bizony nagyon meg akarja leckéztetni a választókerületéhez tartozó településeket. A Jobbik alelnökét ugyanis nem a térség fejlesztése hajtja, nem a segítő közreműködés, hanem a bosszúállás. Az üzenet pedig nagyon is világos: amelyik önkormányzat nem látja szívesen Potocskánét, az biztosan számíthat a kistérségi Columbót játszó politikus kisstílű kötekedésére.

Ahhoz pedig még csak az ikonikus ajtóból visszafordulós mozdulatsorra és szivarfüstös ballonkabátra sincs szükség, hogy tudjuk, ez a sz*rkeverő bosszúállás valódi fejlődést és jólétet még sohasem teremtett. Szóval Siófok és környéke jobbat érdemel Potocskánénál 2022 áprilisa után is.

Hirdetés

Forrás: Drót.info

Hirdetés